Mérlegképes könyvelők továbbképzése
2006. évi X. törvény a szövetkezetekről.php
2006.
évi X. törvény
a
szövetkezetekről
Az
Országgyűlés
- kiindulva az Alkotmány 12. §-ából, amely
szerint az állam támogatja az önkéntes társuláson alapuló szövetkezeteket,
-
felismerve, hogy a szövetkezeti forma nagymértékben képes társadalmi erőforrásokat
mozgásba hozni, az elkülönült gazdasági szereplők helyzetét megerősíteni,
közösségi szükségleteket kielégíteni, ösztönözni kívánja a szövetkezést és
állami eszközökkel támogatást kíván nyújtani a szövetkezeti mozgalom
továbbfejlődéséhez,
a
következő törvényt alkotja:
I.
Fejezet
ÁLTALÁNOS
RENDELKEZÉSEK
A
törvény alkalmazási köre
1.
§ (1)
Ez a törvény szabályozza a Magyar Köztársaság területén székhellyel rendelkező
szövetkezetek alapítását, szervezetét, működését, felelősségét, egyesülését,
szétválását, gazdasági társasággá való átalakulását, jogutód nélküli
megszűnését, valamint tagjainak jogait, kötelezettségeit.
(2)
Ez a törvény szabályozza a szövetkezeti szövetségek létesítésének
szövetkezeteket érintő szabályait.
2.
§ (1)
A biztosító szövetkezetekre és a szövetkezeti formában működő pénzügyi
intézményekre e törvény rendelkezéseit a külön törvényekben meghatározott
eltérésekkel és kiegészítésekkel kell alkalmazni.
(2)
A lakásszövetkezetekről külön törvény rendelkezik.
3.
§ A
szövetkezetnek és tagjainak e törvényben nem szabályozott vagyoni és személyi
viszonyaira a Polgári Törvénykönyv rendelkezéseit kell alkalmazni.
4.
§ A
szövetkezeteknél foglalkoztatott munkavállalók jogaira és kötelezettségeire,
valamint a munkaügyi kapcsolatokra a Munka Törvénykönyve rendelkezéseit kell
alkalmazni.
5.
§ A
szövetkezet alapítása és működése során e törvény rendelkezéseitől csak akkor
lehet eltérni, ha az eltérést e törvény megengedi.
6.
§ A
külföldi székhellyel alapított szövetkezetet - a külön törvényben meghatározott
rendelkezések szerint Magyarországon bejegyzett fióktelepe által folytatott
üzletszerű gazdasági tevékenysége során - az e törvény szerint alapított
szövetkezetekkel azonos jogok illetik meg, illetőleg kötelezettségek terhelik.
A
szövetkezet fogalma
7.
§ A
szövetkezet az alapszabályban meghatározott összegű részjegytőkével alapított,
a nyitott tagság és a változó tőke elvei szerint működő, jogi személyiséggel
rendelkező szervezet, amelynek célja a tagjai gazdasági, valamint más
társadalmi (kulturális, oktatási, szociális, egészségügyi) szükségletei
kielégítésének elősegítése.
A
szociális szövetkezet fogalma
8.
§ (1)
A szociális szövetkezet a 7. §-ban foglaltaknak megfelelő olyan szövetkezet,
a)
amelynek
célja munkanélküli, illetőleg szociálisan hátrányos helyzetben lévő tagjai
számára munkafeltételek teremtése, valamint szociális helyzetük javításának
egyéb módon történő elősegítése;
b)
amely
iskolaszövetkezetként működik.
(2)
A szociális szövetkezetnek a nevében viselnie kell a szociális szövetkezet
megnevezést, illetve - iskolaszövetkezet esetében - az iskolaszövetkezet megnevezést.
Jognyilatkozatokkal
kapcsolatos rendelkezések
9.
§ (1)
Az e törvényben előírt jognyilatkozatokat és határozatokat írásban vagy más
bizonyítható módon kell a címzett tudomására hozni, megtenni, illetve meghozni.
Ha e törvény vagy az alapszabály valamely nyilatkozat megtételére vagy
cselekmény elvégzésére határidőt nem állapít meg, a nyilatkozatot vagy a
cselekményt haladéktalanul meg kell tenni, illetve haladéktalanul a címzett
tudomására kell hozni.
(2)
Ha az iratot postán küldték el, azt a tértivevényen feltüntetett időpontban,
ajánlott küldemény esetében pedig - az ellenkező bizonyításáig - a feladástól
számított ötödik munkanapon a belföldi címzetthez megérkezettnek kell
tekinteni.
(3)
Az alapszabály előírhatja a tagsági jogok elektronikus iratokkal, elektronikus
ügyintézés útján történő gyakorlásának módját és feltételeit. Tilos az
elektronikus ügyintézés olyan módon történő alkalmazása, amely a tagok számára
a joggyakorlást megnehezíti, vagy ellehetetleníti.
II.
Fejezet
SZÖVETKEZET
ALAPÍTÁSA
A
szövetkezet alapításának személyi feltételei
10.
§ (1)
Szövetkezetet - ha törvény eltérően nem rendelkezik - legalább hét alapító tag,
részjegy jegyzésének kötelezettségével alapíthat. Iskolaszövetkezetben a
tanulókon kívül felvett tagok száma nem haladhatja meg a taglétszám tizenöt
százalékát.
(2)
Az (1) bekezdésben meghatározott alapító tagok belföldi és külföldi természetes
személyek, jogi személyek, valamint jogi személyiség nélküli gazdasági
társaságok lehetnek.
(3)
A jogi személyek és jogi személyiség nélküli gazdasági társaság tagok
együttesen nem haladhatják meg a taglétszám felét. Kizárólag szövetkezetek
részvételével másodlagos szövetkezet alapítható és működtethető.
(4)
Szociális szövetkezetnek - az (5) bekezdésben foglalt kivétellel - csak
természetes személy tagjai lehetnek.
(5)
Iskolaszövetkezet alapításához az oktatási intézmény alapító tagsága szükséges.
(6)
Természetes személyként szövetkezeti tag az lehet, aki
a)
18.
életévét betöltötte;
b)
14.
életévét betöltötte és a nyilatkozata érvényességéhez rendelkezésre áll a
törvényes képviselőjének hozzájáruló nyilatkozata.
(7)
Tilos tagokat nyilvános felhívás útján gyűjteni.
Alakuló
közgyűlés
11.
§ (1)
A szövetkezet alapítását az alapító tagok részvételével tartott alakuló
közgyűlés határozza el.
(2)
Az alakuló közgyűlés
a)
megválasztja
a levezető elnököt, a jegyzőkönyvvezetőt és a jegyzőkönyv két hitelesítőjét;
b)
kimondja
a szövetkezet megalakulását;
c)
elfogadja
a szövetkezet alapszabályát;
d)
megállapítja,
hogy a tagok az alapszabályban meghatározott részjegytőke teljesítésére
kötelezettséget vállaltak;
e)
megválasztja
a szövetkezet ügyvezető elnökét vagy igazgatóságának elnökét és tagjait;
f)
megválasztja
a szövetkezet felügyelő bizottságának elnökét és tagjait;
g)
megválasztja
a szövetkezet könyvvizsgálóját, ha könyvvizsgáló működése a számviteli törvény
vagy az alapszabály rendelkezései szerint kötelező;
h)
megállapítja
az e), f), g) pontban említettek díjazását.
(3)
Az alakuló közgyűlés a határozatait
a)
egyszerű
szótöbbséggel hozza, az alapszabály elfogadásához azonban valamennyi alapító
tag egyetértő szavazatára van szükség;
b)
nyílt
szavazással hozza meg, az igazgatóság elnökének, tagjainak (ügyvezető
elnökének) és a felügyelő bizottság tagjainak megválasztása azonban titkos
szavazással történik.
(4)
A részjegy pénzbeli ellenértékének alapításkori hányadát a pénzforgalmi
számlára történő befizetéssel, az alapítást követően pedig házipénztárba vagy pénzforgalmi
számlára való befizetéssel kell teljesíteni.
12.
§ Az
alakuló közgyűlésről jegyzőkönyvet kell felvenni, melyet a levezető elnök, a
jegyzőkönyvvezető, valamint a jegyzőkönyv két hitelesítője ír alá.
13.
§ (1)
Az alakuló közgyűlésen elfogadott alapszabályt minden tagnak alá kell írnia. Az
alapszabály későbbi módosítását - a tagok aláírása nélkül - jegyzőkönyvbe lehet
foglalni.
(2)
Az alapszabályt és annak módosítását közokiratba vagy ügyvéd (jogtanácsos)
által ellenjegyzett okiratba kell foglalni. Ezt a szabályt kell alkalmazni a
jegyzőkönyvbe foglalt alapszabály módosítás esetén is.
Az
alapszabály
14.
§ (1)
Az alapszabály a szövetkezet szervezetének, működésének és gazdálkodásának
alapokmánya.
(2)
Az alapszabálynak tartalmaznia kell:
a)
a
szövetkezet célját;
b)
a
szövetkezet cégnevét, székhelyét, főtevékenységét, továbbá azokat a
tevékenységeket, amelyek végzéséhez hatósági engedélyre van szükség;
c)
a
részjegy névértékét, az egy tag által jegyezhető részjegyek számát, a
részjegytőke alapításkori nagyságát;
d)
a
tagok jogait és kötelezettségeit, valamint - iskolaszövetkezet esetében - az
oktatási intézmény tag és a szövetkezet kapcsolatát;
e)
a
tagok által biztosítandó részjegy névértékének megfelelő vagyoni hozzájárulást,
rendelkezésre bocsátásának módját és idejét;
f)
a
szövetkezet szervezetét;
g)
a
közösségi alapra vonatkozó szabályokat;
h)
a
közgyűlés hatáskörét, összehívásának módját, a szavazati jog gyakorlásának
feltételeit és módját;
i)
az
igazgatóság létszámát, hatáskörét, az első igazgatóság elnökének és tagjainak
nevét és lakóhelyét (ügyvezető elnök választása esetén a nevét és lakóhelyét);
j)
az
első felügyelő bizottság elnökének és tagjainak nevét és lakóhelyét;
k)
a
szövetkezet működésének időtartamát, ha határozott időre alapítják;
l)
a
kilépés bejelentésének feltételeit;
m)
a
volt taggal (örökösével, jogutódával) való elszámolás szabályait;
n)
a
szövetkezet képviseletének és cégjegyzésének módját;
o)
a
tagfelvétel és kizárás szabályait;
p)
a
pótbefizetés és a tagi kölcsön feltételeit;
q)
a
befektető tagra vonatkozó szabályokat;
r)
a
szövetkezet és a tag gazdasági együttműködésére vonatkozó feltételeket;
s)
mindazt,
amit e törvény kötelezően előír.
A
szövetkezet nyilvántartásba vétele
15.
§ (1)
A szövetkezet alapítását az alapszabály elfogadásától számított 30 napon belül
- bejegyzés és közzététel céljából - be kell jelenteni a szövetkezet székhelye
szerint illetékes megyei (fővárosi) bírósághoz, mint cégbírósághoz (a
továbbiakban: cégbíróság). A szövetkezet a cégbejegyzés iránti kérelem
benyújtását követően végezhet gazdasági tevékenységet.
(2)
A tagok a részjegytőke alapszabályban meghatározott mértékét, de legalább
harminc százalékát az alapítást követő 8 napon belül kötelesek befizetni,
illetőleg a nem pénzbeli hozzájárulás teljes egészét szolgáltatni kell. A
szövetkezetet csak a befizetési (szolgáltatási) kötelezettség teljesítését
követően szabad bejegyezni. Aki e kötelezettségét határidőben nem teljesíti,
nem válik a szövetkezet tagjává. A cégbejegyzés során e személyt figyelmen
kívül kell hagyni.
(3)
A szövetkezet - külön törvényben foglalt feltételek szerint - a
cégnyilvántartásba történő bejegyzéssel jön létre.
(4)
Ha a bíróság a szövetkezet bejegyzési kérelmét jogerősen elutasítja, a
szövetkezet köteles a gazdasági tevékenységét megszüntetni. A tagok a
szövetkezet jogutód nélküli megszűnésére irányadó szabályok szerint kötelesek
helytállni.
(5)
Ha valamely tevékenység folytatását jogszabály - ide nem értve az önkormányzati
rendeletet - hatósági engedélyhez (működési engedély) köti, a szövetkezet e
tevékenységét csak az engedély birtokában kezdheti meg, illetve végezheti.
(6)
Képesítéshez kötött tevékenységet, ha jogszabály - ide nem értve az
önkormányzati rendeletet - kivételt nem tesz, szövetkezet csak akkor
folytathat, ha e tevékenységben személyesen közreműködő tagjai, munkavállalói,
illetve a szövetkezettel kötött tartós polgári jogi szerződés alapján a
szövetkezet javára tevékenykedők között legalább egy olyan személy van, aki a
jogszabályokban foglalt képesítési követelményeknek megfelel.
16.
§ (1)
Azok, akik a cégbejegyzés megtörténte előtt saját nevükben, de a szövetkezet
javára eljártak, korlátlanul és egyetemlegesen felelnek a vállalt
kötelezettségekért. A felelősség kizárása vagy korlátozása harmadik személlyel
szemben hatálytalan.
(2)
A cégbejegyzést megelőzően az (1) bekezdés szerint vállalt kötelezettségekért
fennálló felelősség megszűnik, ha a szövetkezet közgyűlése a
kötelezettségvállalást utólag jóváhagyja.
Törvényességi
felügyelet
17.
§ A
szövetkezet törvényességi felügyeletét a szövetkezet székhelye szerint
illetékes cégbíróság látja el, külön törvény rendelkezései szerint.
Határozatok
bírósági felülvizsgálata
18.
§ (1)
Bármely tag kérheti a bíróságtól a szövetkezet, illetőleg annak testületei
által hozott olyan határozat felülvizsgálatát, amely e törvény rendelkezéseibe,
más jogszabályba vagy a szövetkezet alapszabályába ütközik.
(2)
A határozat felülvizsgálatára irányuló keresetet a határozathozatalról való
tudomásszerzéstől számított harminc napos jogvesztő határidő alatt kell
megindítani a szövetkezet ellen, a szövetkezet székhelye szerinti megyei
(fővárosi) bíróságnál. A keresetindításnak - a tag kizárását kimondó határozat
esetét kivéve - nincs halasztó hatálya, de a bíróság a határozat végrehajtását
felfüggesztheti.
(3)
A határozat felülvizsgálata nyomán hozott bírósági határozat hatálya azokra a
tagokra is kiterjed, akik a bírósági eljárásban nem vettek részt.
Szövetkezeti
jogviták
19.
§ (1)
Szövetkezeti jogvitának minősül
a)
a
szövetkezet és tagjai - ideértve a kizárt vagy a szövetkezettől egyébként
megvált korábbi tagot is - közötti, e minőségükből adódó valamennyi jogvita,
valamint
b)
a
tagok egymás közötti jogviszonyában az alapszabállyal kapcsolatban vagy a
szövetkezet működésével összefüggésben keletkezett jogvita.
(2)
Amennyiben a szövetkezeti jogvita peres útra tartozik,
a)
az
(1) bekezdés a) pontjában említett jogvitában a tagok meghatározott
állandó vagy eseti választottbíráskodást köthetnek ki az alapszabályban;
b)
az
(1) bekezdés b) pontjában említett jogvitát - ha az érintett felek
legalább egyike gazdasági társaság - megállapodással, a megállapodásuk szerinti
állandó vagy eseti választottbíróság elé vihetik.
III.
Fejezet
A
SZÖVETKEZET ÖNKORMÁNYZATI SZERVEI
A
közgyűlés
20.
§ (1)
A szövetkezet legfőbb önkormányzati szerve a tagok összességéből álló
közgyűlés.
(2)
A közgyűlés hatáskörébe tartozik:
a)
az
alapszabály módosítása;
b)
az
igazgatóság elnökének és tagjainak (ügyvezető elnökének), valamint a felügyelő
bizottság elnökének és tagjainak megválasztása, visszahívása, tiszteletdíjuk
megállapítása;
c)
a
könyvvizsgáló megválasztása, visszahívása, díjazásának megállapítása;
d)
a
szövetkezeti vagyon egy részének közösségi alappá történő minősítése, valamint
döntés a közösségi alap felhasználásának főbb elveiről;
e)
a
számviteli törvény szerinti beszámoló elfogadása, döntés az adózott eredmény
felhasználásáról;
f)
az
alapszabályban meghatározott esetekben a tag kizárása, illetőleg a tagot kizáró
határozat felülvizsgálata;
g)
döntés
a szövetkezet vezető tisztségviselője elleni kártérítési per megindításáról;
h)
döntés
szövetkezeti szövetségbe történő belépésről, illetőleg az abból történő
kilépésről;
i)
döntés
a szövetkezet egyesüléséről, szétválásáról, gazdasági társasággá történő
átalakulásáról, valamint jogutód nélküli megszűnéséről;
j)
döntés
a csődeljárás iránti kérelem benyújtásáról, valamint csődegyezség
jóváhagyásáról;
k)
döntés
a szövetkezet felszámolásának kezdeményezéséről, valamint a felszámolási
eljárás során kötött egyezség jóváhagyásáról;
l)
döntés
befektető tagok felvételéről. Ennek során a befektető taggal meg kell állapodni
a befektető tagi jogviszony megszűnése esetén az elszámolás időpontjáról és
módjáról;
m)
döntés
pótbefizetés elrendeléséről;
n)
a
részjegyek névértékének megváltoztatása;
o)
a
tagsági jogviszony megszüntetése vagy megszűnése esetén a részjegy névértékén
felüli összege kifizetése időpontjának megállapítása, amelyet a szövetkezet
egyéb kötelezettségeire figyelemmel kell meghatározni, de a tagsági jogviszony
megszűnésétől számított 8 évnél nem lehet hosszabb;
p)
mindaz,
amit törvény vagy alapszabály a közgyűlés hatáskörébe utal.
(3)
Ha a szövetkezetnél küldöttgyűlés is működik, a küldöttgyűlés hatáskörére
vonatkozó alapszabályi rendelkezések és a (2) bekezdés i), k), l), m) és
n) pontjaiban megjelölt ügyek kivételével minden más ügy eldöntését az
alapszabály a küldöttgyűlés hatáskörébe utalhatja.
(4)
A közgyűlést szükség szerint, de évente legalább egyszer össze kell hívni
(rendes közgyűlés).
(5)
Kötelező a közgyűlés soron kívüli összehívása (rendkívüli közgyűlés), ha
a)
olyan
ügyről kell határozni, amely a közgyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik, és a
késedelmes döntés a szövetkezet működőképességét veszélyeztetné, illetve a
szövetkezet jogszabályban vagy az alapszabályban előírt kötelezettségének
megsértésével járna;
b)
a
tagok legalább tíz százaléka vagy a felügyelő bizottság írásban, az ok
megjelölésével indítványozza.
(6)
A közgyűlést (küldöttgyűlést) - ha az alapszabály eltérő helyet nem állapít meg
- a szövetkezet székhelyén kell megtartani.
21.
§ (1)
A közgyűlést - ha e törvény másként nem rendelkezik - az igazgatóság hívja
össze.
(2)
A közgyűlést (rendkívüli közgyűlést) - a napirend közlésével - a megjelölt
időpont előtt legalább 15 nappal, írásban kell összehívni. Ha az alapszabály
lehetővé teszi, a közgyűlést hirdetményi úton is össze lehet hívni,
meghatározva a hirdetmény közzétételének helyét és idejét.
(3)
A közgyűlési meghívónak vagy hirdetménynek tartalmaznia kell:
a)
a
szövetkezet cégnevét és székhelyét;
b)
a
közgyűlés időpontját és helyét;
c)
részközgyűlések
tartása esetén az erre a körülményre történő utalást;
d)
a
közgyűlés napirendjét;
e)
határozatképtelenség
esetére a megismételt közgyűlés időpontját, helyét és az eltérő határozatképességi
szabályokra vonatkozó figyelemfelhívást;
f)
a
közgyűlés későbbi időpontban történő esetleges folytatásának időpontját.
(4)
A közgyűlés napirendi pontjaival kapcsolatos iratokat a tagoknak meg kell
küldeni.
22.
§ (1)
A tagok legalább tíz százalékának írásbeli indítványára bármely ügyet
napirendre kell venni. Az indítványt legkésőbb a közgyűlés megtartását 8 nappal
megelőzően kell benyújtani az igazgatóságnak. Az így kiegészített napirendet a
tagoknak a közgyűlés időpontját legalább 3 nappal megelőzően meg kell küldeni.
(2)
A közzétett (kiegészített) napirenden nem szereplő ügyben - a (4) bekezdésben
foglalt kivétellel - a közgyűlés nem hozhat döntést.
(3)
A közgyűlés napirendjére javasolt ügyekre vonatkozóan az igazgatóság minden
tagnak köteles felvilágosítást adni.
(4)
Ha a közgyűlésen valamennyi szövetkezeti tag jelen van és egyhangúlag
hozzájárul, a közgyűlés új napirendi pontot is felvehet a napirendre.
23.
§ (1)
A közgyűlésre minden tagot meg kell hívni. A tag a szövetkezet testületeitől és
vezető tisztségviselőitől felvilágosítást kérhet. A tag joga, hogy a
közgyűlésen napirendre vett ügyekkel összefüggésben indítványt tegyen és
szavazzon. A közgyűlésen minden tagnak egy szavazata van.
(2)
Nem gyakorolhatja szavazati jogát az a tag, aki az alapszabályban előírt,
esedékes vagyoni hozzájárulását nem teljesítette.
(3)
A szövetkezettel munkaviszonyban álló személyek képviseletét ellátó testületek,
illetőleg érdek-képviseleti szervezetek képviselői a közgyűlésen tanácskozási
joggal vehetnek részt.
24.
§ (1)
A közgyűlés határozatképes, ha azon a szövetkezeti tagok több mint a fele jelen
van.
(2)
A tag képviselő útján is gyakorolhatja tagsági jogait. Nem lehet képviselő az
igazgatóság és a felügyelő bizottság elnöke vagy tagja, valamint más, az alapszabályban
meghatározott tisztséget betöltő személy, továbbá a könyvvizsgáló. A
meghatalmazást közokirattal vagy teljes bizonyító erejű magánokirattal kell
igazolni. A képviselő a közgyűlésen több tag képviseletére is jogosult. Az
alapszabály határozza meg az egy képviselő által képviselhető tagok számát,
azonban az nem haladhatja meg a szövetkezeti tagok 10%-át. Az alapszabály erre
vonatkozó rendelkezése hiányában a képviselő egy tag képviseletére jogosult.
(3)
Ha a közgyűlés határozatképtelen, a nyolc napon belüli időpontra, azonos
napirenddel összehívott újabb közgyűlés a megjelent tagok számára tekintet
nélkül határozatképes. A megismételt közgyűlés csak az eredeti napirendre
felvett kérdésekben hozhat határozatot, de nem dönthet a 20. § (2) bekezdése a),
i), k) és l) pontjaiban foglalt kérdésekről.
(4)
Ha a közgyűlési meghívó vagy hirdetmény ezt tartalmazza, a közgyűlés határozhat
arról, hogy a napirendre vett kérdésben a közgyűlést későbbi időpontban
folytatja. Az így megtartott közgyűlésen más kérdés nem vehető napirendre.
25.
§ (1)
A közgyűlés a határozatait - ha az alapszabály nagyobb arányról nem rendelkezik
- a jelenlévő tagok egyszerű szótöbbségével hozza, a (2) bekezdésben foglalt
eltéréssel.
(2)
A szavazatok kétharmadát kitevő szavazattöbbség szükséges a 20. § (2)
bekezdésének k), l), m) pontjaiban meghatározott ügyekben, az a) pontjában
foglalt határozathoz a szövetkezet összes tagja felének, de legalább a
jelenlévők kétharmadának a szavazata szükséges, az i) és n) pontjában
foglalt határozathoz pedig a szövetkezet összes tagja kétharmadának szavazata
szükséges.
(3)
A közgyűlés a határozatokat nyílt szavazással hozza meg, a vezető
tisztségviselők és a felügyelő bizottság tagjai megválasztására és
visszahívására vonatkozó határozatok kivételével, amelyekben titkos szavazással
dönt.
26.
§ (1)
A közgyűlésről jegyzőkönyvet kell felvenni. A jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell:
a)
a
közgyűlés megtartásának helyét, időpontját, a levezető elnök, a
jegyzőkönyvvezető, valamint a jegyzőkönyv hitelesítésére megválasztott tagok
nevét;
b)
a
közgyűlés határozatképességének megállapításához szükséges adatokat;
c)
a
közgyűlés napirendjének megállapítását, illetőleg azoknak az ügyeknek a
számbavételét, amelyeket az erre vonatkozó indítvány ellenére nem vettek
napirendre;
d)
a
közgyűlés által meghozott döntéseket, illetőleg a szavazás eredményére
vonatkozó adatokat;
e)
a
közgyűlés által elutasított javaslatokat, az ezekre vonatkozó szavazás
eredményét;
f)
azokat
a nyilatkozatokat, amelyeknek a jegyzőkönyvbe vételét kérték.
(2)
A jegyzőkönyv mellékletét képezik a jelenléti ív, valamint a képviseleti
meghatalmazásokat tartalmazó okiratok.
(3)
A jegyzőkönyvet az alapszabályban meghatározott módon megválasztott levezető
elnök, a jegyzőkönyvvezető és a jegyzőkönyvet hitelesítő két szövetkezeti tag
írja alá.
(4)
Bármely tag betekinthet a közgyűlés jegyzőkönyvébe és saját költségére kérheti
az igazgatóságtól a jegyzőkönyv kivonatának vagy másolatának a kiadását.
(5)
Az alapszabály lehetővé teheti, hogy a tagok - közgyűlés összehívása nélkül -
írásban szavazzanak, ha a döntés ilyen módon is meghozható. Ebben az esetben az
alapszabályban kell meghatározni az írásbeli szavazás eljárási szabályait,
valamint azt a módot, ahogyan a tagok a döntésről és annak időpontjáról
tájékoztatást kapnak.
(6)
Nem lehet írásban szavazni a 20. § (2) bekezdése a), b), i), k), l), m) és
n) pontjaiban meghatározott kérdésekben.
(7)
Az (1)-(4) bekezdésben foglaltakat részközgyűlés, illetőleg küldöttgyűlés
megtartása esetén is alkalmazni kell.
A
részközgyűlés
27.
§ (1)
Az alapszabály közgyűlés megtartása helyett részközgyűlések tartását írhatja
elő, ha a szövetkezeti tagok száma az ötszáz főt meghaladja, vagy a tagok
lakóhelye, munkahelye vagy más, az alapszabályban meghatározott szempont ezt
indokolja. A részközgyűlési körzeteket, valamint a részközgyűlések
megtartásának helyét az alapszabályban kell megállapítani.
(2)
A különböző helyre és időpontra is összehívható részközgyűléseket azonos
napirenddel kell megtartani; a közgyűlés döntéseit a részközgyűléseken leadott
szavazatok összesítésével az igazgatóság állapítja meg.
(3)
Az így meghozott határozatokat a tagokkal - az összesítést követő 15 napon
belül - az alapszabályban meghatározott módon közölni kell.
(4)
A részközgyűlésre egyebekben a közgyűlésre vonatkozó szabályokat kell
alkalmazni.
A
küldöttgyűlés
28.
§ (1)
Ha a szövetkezet tagjainak száma az ötszáz főt meghaladja, az alapszabály
küldöttgyűlés működését írhatja elő. Ebben az esetben az alapszabály
meghatározza a küldötteknek a taglétszámhoz viszonyított arányát,
megválasztásuk módját és megbízatásuk időtartamát, annak figyelembevételével,
hogy a küldöttek létszáma ötvennél kevesebb nem lehet.
(2)
Részközgyűlések rendszeresítése esetében a küldöttgyűlés küldötteit a
részközgyűléseken részt vevő tagok választják.
(3)
A küldöttgyűlésen - tanácskozási joggal - a szövetkezet bármely más tagja részt
vehet.
(4)
A küldöttgyűlés hatáskörére és eljárására egyebekben a közgyűlésre vonatkozó
szabályokat kell alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy:
a)
a
határozatképességhez legalább a küldöttek kétharmadának a jelenléte szükséges;
b)
az
írásbeli szavazás nem alkalmazható;
c)
határozatképtelenség
esetén 15 napon belül újabb küldöttgyűlést kell összehívni, amelyen a
határozatképesség megállapításánál az a) pontban foglaltakat kell
alkalmazni.
A
szövetkezet vezető tisztségviselői
29.
§ (1)
A szövetkezet vezető tisztségviselői: az igazgatóság elnöke és tagjai,
illetőleg az ügyvezető elnök.
(2)
Vezető tisztségviselőnek csak nagykorú természetes személy választható, ideértve
a jogi személy, illetőleg jogi személyiség nélküli gazdasági társasági tagokat
a szövetkezetnél képviselő természetes személyeket is.
(3)
A vezető tisztségviselői megbízás az érintett személy által való elfogadással
jön létre. A vezető tisztségviselő a szövetkezet belső működése körében a
szövetkezettel, illetve annak szerveivel, valamint más tisztségviselőivel
kapcsolatos feladatait csak személyesen láthatja el, képviseletnek nincs helye.
30.
§ Nem
lehet vezető tisztségviselő:
a)
aki
nem tagja a szövetkezetnek, illetőleg nem a jogi személy (jogi személyiség
nélküli gazdasági társaság) tag képviselője. Ez alól az alapszabály kivételt
tehet, ha a szövetkezet főtevékenysége különleges szakértelmet feltételező
irányítást igényel, és ugyanakkor a szövetkezet sajátosságának megfelelően nem
különíthető el a demokratikus irányítás és a szövetkezeti tevékenység
irányítása (ügyvezetés);
b)
akit
a bíróság cselekvőképességet korlátozó vagy kizáró gondnokság alá helyezett;
c) aki büntetett
előéletű;
d) aki a szövetkezet
főtevékenységeként folytatott tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól
eltiltás vagy a vezető tisztség gyakorlásától való eltiltás [Btk. 56. § (2)
bek.] hatálya alatt áll;
e)
aki
olyan szövetkezetben vagy gazdasági társaságnál, amelyet a cégjegyzékből
megszüntetési eljárás során töröltek, a törlést megelőző két éven belül vezető
tisztségviselő volt, a törlést követő két évig;
f)
aki
olyan szövetkezetben vagy gazdasági társaságnál, amelyet felszámolási eljárás
folytán megszüntettek, a felszámolást megelőző két évben vezető tisztségviselő
volt, a felszámolás befejezésétől számított két évig;
g)
aki
az alapszabályban előírt szakmai követelményeknek nem felel meg.
30/A.
§
(1) Azt a tényt, hogy a 30. § c) és d) pontjában meghatározott
kizáró ok (a továbbiakban: kizáró ok) nem áll fenn,
a) a vezető
tisztségviselői megbízatás elfogadását megelőzően az e jogviszonyt vezető
tisztségviselőként létesíteni szándékozó személy,
b) a vezető
tisztségviselő - megbízatásának időtartama alatt - a közgyűlés írásbeli felhívására
a felhívástól számított tizenöt munkanapon belül, ha e határidőn belül a vezető
tisztségviselőn kívül álló ok miatt nem lehetséges, az ok megszűnését követően
haladéktalanul
hatósági
bizonyítvánnyal igazolja.
(2)
A közgyűlés a tisztségviselői megbízatás időtartama alatt írásban, a mulasztás
jogkövetkezményeinek ismertetésével felhívhatja a vezető tisztségviselőt annak
igazolására, hogy a vezető tisztségviselővel szemben nem áll fenn kizáró ok. Ha
a vezető tisztségviselő igazolja, hogy vele szemben nem áll fenn kizáró ok, a
szövetkezet az igazolás céljából a bűnügyi nyilvántartó szerv által kiállított
hatósági bizonyítvány kiadása iránti eljárásért megfizetett igazgatási
szolgáltatási díjat a vezető tisztségviselő részére megtéríti.
(3)
A közgyűlés a kizáró ok fennállásának megállapítása céljából kezeli
a) a vezető
tisztségviselőként jogviszonyt létesíteni szándékozó személy,
b) a vezető
tisztségviselő
azon
személyes adatait, amelyeket a kizáró ok fennállásának megállapítása céljából a
bűnügyi nyilvántartó szerv által kiállított hatósági bizonyítvány tartalmaz.
(4)
A (3) bekezdésben meghatározott személyes adatokat a szövetkezet a vezető
tisztségviselő választásának időpontjáig vagy - a vezető tisztségviselő
megválasztása és a megbízatás elfogadása esetén - a tisztségviselői megbízatás
megszűnéséig kezeli.
31.
§ (1)
A szövetkezet igazgatóságának elnöke és tagja, illetőleg az ügyvezető elnök nem
lehet egyidejűleg a felügyelő bizottság tagja.
(2)
Nem lehetnek egyidejűleg a szövetkezet igazgatóságának és felügyelő
bizottságának tagjai azok, akik egymásnak a Ptk. 685. § b) pontja
szerinti közeli hozzátartozói.
(3)
A közgyűlés az igazgatóság működésének felfüggesztése esetén kijelölheti a
felügyelő bizottság egyik tagját arra, hogy ellássa az igazgatóság ügyvezetési
feladatait. Az igazgatóság hatáskörében eljáró felügyelő bizottsági tag ezen
időszakban a felügyelő bizottság munkájában nem vehet részt.
(4)
Az alapszabály az összeférhetetlenség további eseteit is meghatározhatja.
32.
§ A
szövetkezet vezető tisztségviselője nem lehet vezető tisztségviselő a
szövetkezettel azonos főtevékenységet végző gazdasági társaságban,
szövetkezetben. Az alapszabály ettől eltérhet.
33.
§ (1)
A vezető tisztségviselők az ilyen tisztséget betöltő személyektől általában
elvárható gondossággal, a szövetkezet érdekeinek elsődlegessége alapján
kötelesek ellátni feladataikat. A jogszabályok, az alapszabály, a közgyűlés
által hozott határozatok, illetőleg kötelességeik vétkes megszegésével a
szövetkezetnek okozott kárért a polgári jog általános szabályai szerint
egyetemlegesen felelnek a szövetkezettel szemben, akkor is, ha a szövetkezettel
munkaviszonyban állnak.
(2)
Nem terheli az (1) bekezdés szerinti felelősség azt a vezető tisztségviselőt,
aki a határozat ellen szavazott, vagy az intézkedés ellen tiltakozott, és
tiltakozását a felügyelő bizottságnak bejelentette.
(3)
A szövetkezet fizetésképtelenségével fenyegető helyzet bekövetkeztét követően a
vezető tisztségviselők ügyvezetési feladataikat a szövetkezet hitelezői
érdekeinek elsődlegessége alapján kötelesek ellátni. Külön törvény e
követelmény vétkes megszegése esetére, ha a szövetkezet fizetésképtelenné vált,
előírhatja a vezető tisztségviselők hitelezőkkel szembeni helytállási
kötelezettségét.
34.
§ (1)
Megszűnik a vezető tisztségviselő megbízatása
a)
a
megbízatás időtartamának lejártával;
b)
a
vezető tisztségviselő halálával;
c)
lemondással;
d)
a
közgyűlés általi visszahívással;
e)
a
tagsági jogviszony megszűnésével, kivéve, ha a tisztség ellátásához tagsági
jogviszony nem szükséges.
(2)
Megszűnik a vezető tisztségviselő megbízatása akkor is, ha az
összeférhetetlenséget vagy kizáró okot annak felmerülésétől számított harminc
napon belül nem szünteti meg.
(3)
A vezető tisztségviselő a tisztségéről bármikor lemondhat. Ha a szövetkezet
működőképessége szükségessé teszi, a lemondás legkésőbb a bejelentésétől
számított 60. napon válik hatályossá, kivéve, ha a közgyűlés az új vezető
tisztségviselő megválasztásáról már e határidő elteltét megelőzően döntött. A
lemondás hatályának időpontját - az előbbi időkereten belül - a felügyelő
bizottság állapítja meg.
(4)
A lemondás hatályossá válásáig a vezető tisztségviselő köteles a
halaszthatatlan döntéseket meghozni, illetve döntések meghozatalában részt
venni.
(5)
A közgyűlés azonnali hatállyal visszahívja a vezető tisztségviselőt, ha
a) a vezető
tisztségviselő a 30/A. § (1) bekezdés b) pontjában foglalt
kötelezettségének az ismételt szabályszerű felhívástól számított tizenöt
munkanapon belül nem tesz eleget, és nem bizonyítja, hogy a kötelezettség
elmulasztása rajta kívül álló ok következménye,
b) ha a kizáró ok
fennállását a közgyűlés az igazolás céljából a bűnügyi nyilvántartó szerv által
kiállított hatósági bizonyítvány tartalma alapján megállapítja.
Az
igazgatóság
35.
§ (1)
A szövetkezet ügyvezetését és képviseletét az alapszabályban meghatározott
létszámú, de legalább háromtagú igazgatóság végzi. Ötven főnél kisebb
taglétszámú szövetkezetben az alapszabály igazgatóság helyett ügyvezető elnöki
tisztséget rendszeresíthet, aki az igazgatóság hatáskörében jár el.
(2)
Az igazgatóság elnökét (aki egyben a szövetkezet elnöke) és tagjait a közgyűlés
az alapszabály rendelkezése szerint határozott időre - de legfeljebb öt évre -
választja.
(3)
Az igazgatóság elnöke és tagjai (az ügyvezető elnök) tekintetében a munkáltatói
jogokat a közgyűlés gyakorolja. Az igazgatóság határozatképes, ha a tagok
kétharmada, de legalább két fő jelen van. Határozatait a jelenlévők egyszerű
többségével hozza meg. Az igazgatóság üléseit az elnök vagy az általa megbízott
igazgatósági tag hívja össze. Az igazgatóság ügyrendjét maga állapítja meg.
36.
§ (1)
Az igazgatóság jogait és feladatait testületként gyakorolja.
(2)
Az igazgatóság hatáskörébe tartozik a döntés mindazokban az ügyekben, amelyeket
törvény vagy az alapszabály nem utal a közgyűlés vagy a felügyelő bizottság
hatáskörébe.
(3)
Az igazgatóság gondoskodik a közgyűlés összehívásáról, valamint a közgyűlési
döntések előkészítéséről és végrehajtásáról.
(4)
Az igazgatóság köteles a tevékenységéről, a szövetkezet vagyoni helyzetéről,
üzletpolitikájáról az alapszabályban meghatározott gyakorisággal, de legalább
évente egy alkalommal a közgyűlésnek és három havonként a felügyelő
bizottságnak beszámolni.
(5)
Az igazgatóság köteles szabályzatot elfogadni a munkáltatói jogok
gyakorlásáról.
A
felügyelő bizottság
37.
§ (1)
A közgyűlés az alapszabályban meghatározott létszámú, de legalább háromtagú
felügyelő bizottságot hoz létre, amelynek tagjait - a (3) bekezdés kivételével
- a közgyűlés az alapszabály rendelkezése szerint határozott vagy határozatlan
időre választja.
(2)
Húsz főnél kisebb taglétszámú szövetkezetnél az alapszabály lehetővé teheti,
hogy felügyelő bizottság helyett a szövetkezet egyik tagja lássa el a felügyelő
bizottság feladatait. A felügyelő bizottság tagjai, illetve ennek hiányában, az
ilyen feladatot ellátó szövetkezeti tag tekintetében a 29. § (2) és (3)
bekezdését, valamint a 30. § b), c) és d) pontjában foglaltakat
alkalmazni kell.
(3)
Iskolaszövetkezet esetén a felügyelő bizottságnak tagja az oktatási intézmény,
továbbá az oktatási intézmény fenntartójának egy-egy képviselője. A felügyelő
bizottság egy tagját közoktatási intézményben az iskolai, kollégiumi szülői
szervezet (közösség) jelölése alapján kell megbízni.
38.
§ (1)
A felügyelő bizottság
a)
a
szövetkezet szerveinek működésével és a gazdálkodással kapcsolatos bármely
ügyet megvizsgálhat, a szövetkezet irataiba betekinthet;
b)
felhívhatja
az igazgatóságot, hogy az a jogszabályoknak, az alapszabálynak vagy más
szabályzatnak megfelelően járjon el;
c)
indítványozhatja
az igazgatóság egészének vagy egyes tagjainak a visszahívását, felelősségre
vonását, továbbá a közgyűlés összehívását;
d)
összehívhatja
a közgyűlést, ha az igazgatóság nem tesz eleget erre vonatkozó kötelességének;
e)
az
igazgatóság jogszabályba ütköző vagy a szövetkezet érdekeit súlyosan sértő
működése esetén haladéktalanul összehívja a közgyűlést;
f)
a
számviteli törvény szerinti beszámoló alapján véleményt nyilvánít a közgyűlés
részére a szövetkezet gazdálkodásáról; e nélkül a számviteli törvény szerinti
beszámoló tárgyában érvényes határozat nem hozható;
g)
javaslatot
tesz a közgyűlésnek a vezető tisztségviselők díjazásának megállapítására;
h)
büntető
feljelentést tesz a szövetkezet vezető tisztségviselője ellen.
(2)
A felügyelő bizottság határozatképes, ha a tagjainak kétharmada, de legalább
két fő jelen van. Határozatait a jelenlévők egyszerű többségével hozza meg.
(3)
A felügyelő bizottság üléseit az elnök vagy az általa megbízott tag hívja
össze.
(4)
A felügyelő bizottság az ügyrendjét maga állapítja meg.
39.
§ (1)
A felügyelő bizottság a vezető tisztségviselőktől, a tagoktól, a
munkavállalóktól a szövetkezet tevékenységéről felvilágosítást kérhet. A
felvilágosítás megadása nem tagadható meg. Az indokolatlanul késedelmes
tájékoztatásból eredő kárért az érintett felel.
(2)
A felügyelő bizottság elnöke vagy az általa megbízott bizottsági tag a
szövetkezet bármely testületének ülésén tanácskozási joggal részt vehet.
(3)
A szövetkezet testületei és vezető tisztségviselői kötelesek a felügyelő
bizottság indítványairól az alapszabályban meghatározott időn belül határozni,
illetve állást foglalni.
(4)
A felügyelő bizottság a tevékenységéről legalább évente egyszer beszámol a
közgyűlésnek.
A
könyvvizsgáló
40.
§ (1)
A szövetkezet közgyűlése - ha a számviteli törvény szerint könyvvizsgáló
alkalmazása kötelező vagy az alapszabály előírja - határozott vagy határozatlan
időre könyvvizsgálót választ. Megbízatásának időtartama nem lehet rövidebb,
mint a szövetkezet számviteli törvény szerinti beszámolóját tárgyaló következő
közgyűlésig terjedő időtartam.
(2)
Könyvvizsgálóvá az választható, aki az erre vonatkozó jogszabályok szerint a
könyvvizsgálók nyilvántartásában szerepel. Ha a könyvvizsgáló gazdálkodó
szervezet, meg kell jelölnie azt a tagját, vezető tisztségviselőjét vagy
munkavállalóját, aki a könyvvizsgálatért személyében is felelős. A személyében
felelős könyvvizsgáló helyettesítésére - tartós távolléte esetére - helyettes
könyvvizsgáló is kijelölhető.
(3)
Nem lehet a (2) bekezdés szerinti könyvvizsgáló a szövetkezet tagja és vezető
tisztségviselője, valamint ezeknek a Ptk. 685. §-ának b) pontja szerinti
közeli hozzátartozója, a szövetkezet munkavállalója, továbbá valamennyien e
minőségük megszűnésétől számított 3 évig.
(4)
A könyvvizsgálóval a megválasztását követő 30 napon belül a szövetkezet
igazgatósága szerződést köt a könyvvizsgálói feladatok ellátására. A határidő
eredménytelen elteltével a könyvvizsgáló megválasztása hatálytalanná válik.
(5)
A könyvvizsgáló feladata, hogy gondoskodjon a számviteli törvényben meghatározott
könyvvizsgálat elvégzéséről és ennek során mindenekelőtt annak
megállapításáról, hogy a szövetkezet számviteli törvény szerinti beszámolója
megfelel-e a jogszabályoknak, továbbá megbízható és valós képet ad-e a
szövetkezet vagyoni, pénzügyi, jövedelmi helyzetéről, működésének eredményéről.
(6)
A könyvvizsgáló nem nyújthat a szövetkezet részére olyan szolgáltatást, amely
az (5) bekezdés szerinti könyvvizsgálói feladata tárgyilagos és független módon
történő ellátását veszélyeztetheti. Külön törvény határozza meg a szövetkezet
könyvvizsgálója által végezhető kiegészítő tevékenységek körét, a
szolgáltatásnyújtás feltételeit és korlátait.
(7)
A könyvvizsgáló betekinthet a szövetkezet könyveibe, a vezető
tisztségviselőktől, a felügyelő bizottság tagjaitól és a szövetkezet
munkavállalóitól felvilágosítást kérhet, a szövetkezet pénzforgalmi számláját,
pénztárát, értékpapír- és áruállományát, szerződéseit megvizsgálhatja.
(8)
A könyvvizsgáló a működése során szerzett értesüléseit üzleti titokként köteles
megőrizni.
(9)
A könyvvizsgáló a közgyűlésen köteles részt venni, és részt vehet az
igazgatóság, valamint a felügyelő bizottság ülésein.
(10)
A közgyűlés a számviteli törvény szerinti beszámolóról a könyvvizsgáló
véleményének meghallgatása nélkül nem hozhat döntést. A könyvvizsgáló
visszahívására nem adhatnak alapot a könyvvizsgálói jelentésben tett
megállapítások vagy a számviteli törvény szerinti beszámolóhoz kapcsolódó
könyvvizsgálói záradék megadásának elutasítása.
(11)
Ha a könyvvizsgáló megállapítja, illetve egyébként tudomást szerez arról, hogy
a szövetkezet vagyonának jelentős csökkenése várható, illetve olyan tényt
észlel, amely a vezető tisztségviselők e törvényben meghatározott felelősségét
vonja maga után, köteles a közgyűlés összehívását kezdeményezni. Ha a közgyűlés
a jogszabályok által megkívánt döntéseket nem hozza meg, a könyvvizsgáló erről
köteles a törvényességi felügyeletet ellátó cégbíróságot értesíteni.
(12)
A könyvvizsgáló feladataira egyebekben a könyvvizsgálói tevékenységre irányadó
törvények rendelkezéseit kell alkalmazni.
A
szövetkezet képviselete
41.
§ (1)
A szövetkezetet az igazgatóság elnöke (igazgatóság hiányában: az ügyvezető
elnök), valamint az igazgatóság tagjai képviselik harmadik személyekkel
szemben, továbbá bíróságok és más hatóságok előtt.
(2)
Az igazgatóság elnökének (ügyvezető elnökének) és az igazgatóság tagjának
cégjegyzési joga önálló. Az igazgatóság által erre felhatalmazott munkavállalók
cégjegyzésének érvényességéhez két képviseleti joggal rendelkező személy
együttes aláírása szükséges.
(3)
Az alapszabályban meghatározott esetekben a közgyűlés határozata korlátozhatja
az igazgatóság képviseleti jogát, a korlátozás harmadik személyekkel szemben
hatálytalan. A korlátozás megsértéséből eredő károkért az igazgatóság tagjai a
szövetkezettel szemben egyetemlegesen felelnek.
IV.
Fejezet
A
SZÖVETKEZETI TAGSÁGI JOGVISZONY
A
tagsági jogviszony létrejötte
42.
§ (1)
A szövetkezeti tagsági jogviszony a szövetkezet alapításakor, vagy írásbeli
kérelem alapján tagfelvétellel keletkezik.
(2)
Az alapszabály meghatározhatja a szövetkezet céljából következő azon
ismérveket, amelyek a tagfelvételi kérelmek elbírálása során irányadók.
(3)
A tagok felvételénél, továbbá a tagok jogainak és kötelességeinek
meghatározásánál az egyenlő bánásmód követelményét meg kell tartani.
(4)
A tag kérelmében nyilatkozik arról, hogy a szövetkezet alapszabályában
foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri el és vállalja a szövetkezet
céljainak megvalósításában való vagyoni és - befektető tag kivételével -
személyes közreműködést.
43.
§ (1)
A tagfelvételről - a befektető tag kivételével - az alapszabályban
meghatározott testület dönt, a felvételi kérelem benyújtását követő
legközelebbi ülésén. A döntésről a belépni kívánó személyt értesíteni és a
közgyűlést tájékoztatni kell. Az alapszabályban meghatározott testület a
kérelem elbírálása során vizsgálja
a)
a
tagfelvétel e törvényben foglalt feltételeinek meglétét, valamint
b)
azt,
hogy a kérelmező képes-e részt venni a szövetkezet tevékenységében.
(2)
A tagsági jogviszony - eltérő megállapodás hiányában - a felvételről szóló
határozat meghozatalának időpontjára visszamenő hatállyal jön létre akkor, ha a
tag a részjegy összegét vagy annak alapszabályban meghatározott hányadát a
szövetkezet részére befizette, illetőleg nem pénzbeli hozzájárulásként átadta.
A szövetkezetbe tagként belépni kívánó személy felvételi kérelmében más
szövetkezeti tag részjegyének megvételi szándékáról nyilatkozhat, ilyenkor az
50. § (2) bekezdése szerinti részjegyet nem kell jegyeznie.
(3)
A kérelmező a felvételi kérelmet elutasító döntés ellen a soron következő közgyűléshez
fordulhat.
A
részjegy
44.
§ (1)
A szövetkezeti tag vagyoni hozzájárulását, illetve az erre vonatkozó
kötelezettségvállalását a részjegy jeleníti meg.
(2)
A részjegyen fel kell tüntetni:
a)
a
szövetkezet nevét, székhelyét;
b)
a
tag nevét (cégnevét), lakóhelyét (székhelyét);
c)
a
tag által vállalt és teljesített vagyoni hozzájárulás összegét;
d)
a
részjegy kiállításának időpontját, és a kiállítására jogosult személy
aláírását.
A
tagnyilvántartás
45.
§ (1)
A szövetkezet a tagokról nyilvántartást vezet, amely tartalmazza a tag nevét
(cégnevét) és lakcímét (székhelyét), a tag által teljesített vagyoni
hozzájárulás összegét, valamint a tagsági jogviszony keletkezésének és
megszűnésének időpontját. A nyilvántartás - az ellenkező bizonyításig -
igazolja a tagsági jogviszony keletkezésére, fennállására és megszűnésére
vonatkozó adatokat.
(2)
A nyilvántartást bárki megtekintheti, ha érdekeltségét igazolja.
A
tagsági jogviszony tartalma
46.
§ (1)
A tag alapvető joga, hogy
a)
részt
vegyen a szövetkezet tevékenységében, személyes közreműködésének, vagyoni
hozzájárulásának és egyéb érdekeltségének megfelelően részesedjen a gazdálkodás
eredményéből;
b)
igénybe
vegye a szövetkezet által a tagok részére rendszeresített szolgáltatásokat, és
élvezze a szövetkezés egyéb előnyeit;
c)
tanácskozási
és szavazati joggal részt vegyen a közgyűlésen;
d)
tisztséget
viseljen a szövetkezetben;
e)
a
vezető tisztségviselőktől felvilágosítást kérjen a szövetkezetet érintő bármely
kérdésről.
(2)
A szövetkezet működésének irányítása és ellenőrzése során a tagokat - ha e
törvény eltérően nem rendelkezik - az általuk szolgáltatott vagyoni
hozzájárulás mértékére tekintet nélkül, azonos jogok illetik meg.
47.
§ A
tag alapvető kötelessége, hogy
a)
teljesítse
a vagyoni hozzájárulását, továbbá vállalásának megfelelően részt vegyen a
szövetkezetnek és szerveinek a tevékenységében;
b)
védje
a szövetkezet vagyonát.
48.
§ (1)
A tagok jogait és kötelességeit részletesen az alapszabály tartalmazza.
(2)
A tag személyes közreműködésének módját az igazgatósággal kötött tagsági
megállapodás határozza meg.
A
vagyoni hozzájárulás
49.
§ (1)
A szövetkezet alapszabálya határozza meg a tagok vagyoni hozzájárulásának azt a
legkisebb mértékét, amelynek teljesítése minden tag számára kötelező.
(2)
A vagyoni hozzájárulás pénzbeli vagy nem pénzbeli lehet.
(3)
A nem pénzbeli hozzájárulás bármilyen forgalomképes vagyoni értékkel rendelkező
dolog, szellemi alkotás, valamint vagyoni értékű jog - ideértve az adós által
elismert vagy jogerős bírósági határozaton alapuló követelést is - lehet. A tag
munkavégzésre vagy más személyes közreműködésre, illetve szolgáltatás
nyújtására irányuló kötelezettségvállalását nem pénzbeli hozzájárulásként
figyelembe venni nem lehet.
(4)
A nem pénzbeli hozzájárulást nyújtó tag a hozzájárulás szolgáltatásától
számított öt éven át helytállni tartozik a szövetkezetnek azért, hogy a
hozzájárulás megjelölt értéke nem haladja meg a hozzájárulásnak a szolgáltatás
idején fennállott értékét.
(5)
Az oktatási intézmény azt a vagyonát viheti be az iskolaszövetkezetbe, illetve
azt a vagyonát bocsáthatja az iskolaszövetkezet rendelkezésére, amellyel az
alapító okiratának megfelelően vállalkozhat, feltéve, hogy ez nem veszélyezteti
az alapító okiratában meghatározott alaptevékenységét és ebből fakadó
kötelezettségeinek teljesítését.
(6)
Az (5) bekezdésben foglaltakon túlmenően, ha az oktatási intézmény a
szakképzési hozzájárulás teljesítése keretében fejlesztési támogatást kap, az
ebből származó vagyon - külön megállapodás keretében - az iskolaszövetkezet
rendelkezésére bocsátható, feltéve, hogy az iskolaszövetkezet alapító okirata
szerint részt vesz a gyakorlati képzés feladatainak az ellátásában, és ezt a
célt a fejlesztési támogatás nyújtásával kapcsolatos megállapodásban rögzítik.
Az oktatási intézmény által az iskolaszövetkezet rendelkezésére bocsátott
vagyon nem minősíthető az iskolaszövetkezet fel nem osztható vagyonává.
50.
§ (1)
A tagnak vagyoni hozzájárulásként az alapszabályban meghatározott számú és
névértékű részjegyet kell jegyeznie.
(2)
Alapításkor és belépéskor egy részjegy jegyzése kötelező, amelynek - pénzbeli
hozzájárulás esetén - az alapszabályban meghatározott hányadát, de legalább
harminc százalékát az alapításkor (belépéskor) be kell fizetni, nem pénzbeli
hozzájárulás esetén pedig az egészét szolgáltatni kell.
(3)
Ha a tag a részjegy névértékének megfelelő vagyoni hozzájárulás teljes összegét
belépéskor nem szolgáltatja, a fennmaradó részt az alapszabályban meghatározott
módon és időpontban - de legkésőbb a belépéstől számított egy éven belül -
köteles szolgáltatni. Alapítás esetében az egyéves időtartamot a szövetkezet
cégbejegyzésétől kell számítani.
51.
§ (1)
A részjegyek névértéke csak azonos összegű lehet. A részjegy másra - a
szövetkezet tagja, valamint a 43. § (2) bekezdésében meghatározott esetben a
szövetkezetbe tagként belépő személy kivételével - nem ruházható át, és a
szövetkezeti tagnak harmadik személlyel szemben fennálló kötelezettsége miatt
bírósági végrehajtás alá nem vonható.
(2)
A tag örököse (jogutóda) az e törvényben meghatározottak szerint kérheti a
taggá való felvételét. Felvétel hiányában vele el kell számolni.
(3)
A tagsági jogviszony megszüntetése vagy megszűnése esetén a tagot, illetve
örökösét (jogutódát), a részjegy névértéke, valamint a tagsági jogviszony alatt
keletkezett, a részjegyre jutó saját tőke lekötött tartalékkal csökkentett
összege illeti meg, abban az esetben, ha az a veszteség fedezésére nem került
felhasználásra. A részjegy névértékének az elszámolására a tagsági jogviszony
megszűnését követő, számviteli törvény szerinti beszámolót elfogadó közgyűlés
napjától számított 30 napon belül kerül sor. Ha az elszámolás alapjául szolgáló
összeg a névértéket meghaladja, akkor a különbözet összegét a közgyűlés által
meghatározott időszak alatt kell kifizetni.
(4)
A részjegy - a közhasznú szervezeti jogállással rendelkező szociális
szövetkezet kivételével - a szövetkezet adózott eredményéből részesedésre
jogosít.
Tagi
kölcsön
52.
§ (1)
A szövetkezet tagja - ha tagsági jogviszonya legalább 1 éve fennáll - a
szövetkezetnek kamatmentesen vagy kamat ellenében kölcsönt nyújthat (tagi
kölcsön), ha az alapszabályban meghatározott kötelező vagyoni hozzájárulását
már teljesítette.
(2)
A szövetkezet számára nyújtott tagi kölcsönt csak a szövetkezet céljainak
megvalósítására szabad felhasználni.
(3)
A tagi kölcsönök együttes összege nem haladhatja meg a saját tőke kétszeresét.
(4)
Az alapszabály, valamint az igazgatóság által elfogadott szabályzat a tagi
kölcsön igénybevételének lehetőségét, felhasználásának és visszafizetésének
rendjét részletesen meghatározza.
53.
§ Tagi
kölcsön nyújtása esetén a szövetkezet és a tag közötti megállapodást közokiratba
vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba kell foglalni.
A
pótbefizetés
54.
§ (1)
A szövetkezet veszteségének rendezése érdekében - ha az alapszabály így
rendelkezik - a tagok vagyoni hozzájárulásuk arányában pótbefizetésre
kötelezhetők.
(2)
Pótbefizetés elrendelésére évente legfeljebb egy alkalommal kerülhet sor,
mértéke alkalmanként nem haladhatja meg a vagyoni hozzájárulás harminc
százalékát.
(3)
A pótbefizetés a szövetkezet lekötött tartalékát növeli. A veszteség pótlásához
nem szükséges pótbefizetéseket a tagok részére vissza kell fizetni; a
visszafizetésre csak a vagyoni hozzájárulás teljes befizetése után kerülhet
sor.
(4)
Ha a tag a pótbefizetési kötelezettségét a közgyűlés által megjelölt időpontig
nem teljesíti, a 61. § b) pontja alapján a tagsági jogviszonya
megszűnik.
A
szövetkezet és a tag gazdasági együttműködése
55.
§ (1)
A szövetkezet és a tag gazdasági együttműködését az alapszabály a szövetkezet
céljaihoz igazodóan részletesen meghatározza. Az együttműködés megvalósulhat
a)
a
tagok beszerzéseinek, termékeik feldolgozásának, értékesítésének
lebonyolításában;
b)
a
tagok fogyasztási szükségleteinek kielégítésében és vásárlási visszatérítés
nyújtásában;
c)
közös
gazdálkodásban;
d)
a
tagok munkalehetőséghez juttatásában, szociálisan hátrányos helyzetük egyéb
módon való javításában;
e)
diákok
és az oktatási intézmények együttműködésével működő iskolaszövetkezetek esetén
a diákok munkalehetőségeinek megteremtésében, valamint az oktatási feltételek
javításában;
f)
a
gazdasági együttműködés konkrét módjához igazodó egyéb formában.
(2)
Az oktatási intézmény és az iskolaszövetkezet kapcsolatának szabályozása
keretében meg kell határozni az oktatási intézmény részére végzett munka és az
e tevékenységből származó adózott eredmény felosztása ellenőrzésének rendjét. E
szabályozásnál közoktatási intézményben az iskolai, kollégiumi
diákönkormányzatot és az iskolai, kollégiumi szülői szervezetet egyetértési jog
illeti meg.
Személyes
közreműködés és munkavégzés a szövetkezetben
56.
§ (1)
A tagok személyes közreműködésének módozatait az alapszabály a szövetkezet
sajátosságainak megfelelően határozza meg. A személyes közreműködés történhet -
a szövetkezet tevékenységéhez képest - termeléssel, termékek feldolgozásával,
értékesítésre előkészítéssel, értékesítéssel, fogyasztással vagy egyéb
tevékenységgel.
(2)
Az alapszabály a személyes közreműködés egyik módjaként munkavégzési
kötelezettséget is előírhat. Ennek alapján a tag és a szövetkezet
munkaszerződést, vállalkozási vagy megbízási szerződést köt. A munkaviszonyra a
Munka Törvénykönyve, a vállalkozási és megbízási jogviszonyra a Ptk. szabályait
kell alkalmazni.
(3)
A szövetkezeti tagsági jogviszony megszűnése - a tag halálától eltekintve - a
munkaviszonyra és a vállalkozási (megbízási) jogviszonyra nincs kihatással. A
szerződő felek ettől eltérhetnek.
Juttatások
és támogatások a tagok, valamint hozzátartozóik részére
57.
§ (1)
A szövetkezeti szolidaritás elvének megfelelően a szövetkezet alapszabályában
meg kell határozni a természetes személy tagok, valamint hozzátartozóik számára
biztosítandó juttatások és támogatások formáit, odaítélésének feltételeit,
eljárási rendjét.
(2)
A juttatások és támogatások lehetnek
a)
szociális
juttatások (szociális segély, lakásépítési támogatás, gyermekneveléshez,
gyógyszervásárláshoz, betegápoláshoz nyújtott segély, keresőképtelenség esetén
biztosított segély, temetési segély, étkezési hozzájárulás,
nyugdíj-kiegészítés, üdülési támogatás);
b)
oktatási
támogatások (képzési-továbbképzési támogatás, szakmai és nyelvtanfolyamokon
való részvétel támogatása, ösztöndíj biztosítása);
c)
kulturális
támogatások (amatőr kulturális csoportok, hagyományőrző együttesek tagjainak
támogatása, kulturális rendezvényeken való részvétel támogatása);
d)
közművelődési
tevékenység támogatása (ismeretterjesztő előadások és kiadványok
finanszírozása, szakmai célú rendezvényeken való részvétel finanszírozása);
e)
sporttevékenység
támogatása (amatőr és tömegsport rendezvények támogatása);
f)
egyéb,
a szövetkezet céljához igazodó támogatások és juttatások biztosítása.
A
juttatások és támogatások finanszírozása
58.
§ A
szövetkezet az adózás utáni eredményének a közgyűlés által meghatározott
mértékében közösségi alapot képez a 71. § (2) bekezdése szerint, az 57. §-ban
meghatározott juttatások és támogatások, valamint az azokat terhelő adók és
járulékok fedezete céljára.
A
szövetkezet adózás utáni eredményének felosztása
59.
§ (1)
A közgyűlés - az igazgatóságnak a felügyelő bizottság véleményével együtt
előterjesztett javaslata alapján, a számviteli törvény szerinti beszámoló
ismeretében - dönt az adózás utáni eredmény felhasználásáról.
(2)
A közgyűlés meghatározza, hogy a szövetkezet gazdasági tevékenységéből
származó, adózás utáni eredmény
a)
mekkora
része jár a befektetői részjegyek után, a 60. § (6) bekezdésében foglaltaknak
megfelelően;
b)
mekkora
hányadát osztja szét a tagok között a szövetkezettel való gazdasági
együttműködésük arányában;
c)
mekkora
hányadát helyezi a lekötött tartalékon belül elkülönített közösségi alapba;
d)
mekkora
hányadát osztja szét a tagok között a részjegyeik arányában;
e)
mekkora
hányadát fordítja egyéb célra.
(3)
A közhasznú szervezeti jogállással rendelkező szociális szövetkezet az adózás
utáni eredményét - a (2) bekezdésben foglaltaktól eltérően - a közhasznú
céljának megvalósítására fordítja.
A
befektető tag
60.
§ (1)
Ha az alapszabály lehetővé teszi, befektető tag is lehet szövetkezeti tag. A
befektető tag felvételéről a közgyűlés dönt. Szociális szövetkezetnek nem lehet
befektető tagja.
(2)
A befektető tag pénzbeli hozzájárulás vagy a 49. § (3) bekezdésében foglalt
követelményeknek megfelelő nem pénzbeli hozzájárulás rendelkezésre bocsátásával
a szövetkezetnél befektetői részjegyet jegyez (továbbiakban: befektetői
részjegy).
(3)
A befektető tagok száma nem haladhatja meg a szövetkezeti tagok 10%-át, a
befektetői részjegyek névértéke pedig nem haladhatja meg a részjegytőke 30%-át.
(4)
A befektető tag örököse (jogutóda) az e törvényben meghatározottak szerint
kérheti a befektető taggá való felvételét. Felvétel hiányában vele el kell számolni.
(5)
A befektető tagsági jogviszony megszűnése esetén a volt befektető taggal,
illetve örökösével (jogutódával) az elszámolásra a tagsági jogviszony
megszűnését követően a befektető tag és a szövetkezet által kötött
megállapodásban foglalt időpontban és módon kerül sor.
(6)
A befektető tag (volt befektető tag; örökös; jogutód) befektetői részjegye
összege arányában jogosult a, szövetkezet gazdasági tevékenységéből származó
adózás utáni eredményéből részesedésre, ugyanilyen arányban viseli a
veszteséget is.
(7)
A befektető tag jogai és kötelezettségei a tag e törvényben meghatározott
jogaival és kötelezettségeivel azonosak az alábbi eltérésekkel:
a)
a
befektető tag az 50. § (2) bekezdésében foglaltaktól eltérően a pénzbeli
hozzájárulás teljes összegét is köteles az alapításkor (belépéskor) befizetni;
b)
a
befektető tag személyes közreműködésre nem kötelezhető;
c)
a
befektető tag a befektetői részjegyét a szövetkezeti tagon és a szövetkezetbe
tagként belépő személyen túlmenően befektető tagra, valamint a szövetkezetbe
befektető tagként belépő személyre is átruházhatja.
A
tagsági jogviszony megszűnése
61.
§ A
tagsági jogviszony megszűnik, ha:
a)
a
tag a szövetkezetből kilép;
b)
a
tag a vagyoni hozzájárulását (pótbefizetési kötelezettségét) - az alapszabályban
(közgyűlési határozatban) meghatározott időpontig - nem teljesítette;
c)
a
tag meghal (megszűnik);
d)
a
szövetkezet a tagot kizárja;
e)
a
szövetkezet átalakulással vagy jogutód nélkül megszűnik.
62.
§ A
kilépési szándékot az igazgatóságnak írásban kell bejelenteni. Az
alapszabályban kell meghatározni, hogy a kilépésre vonatkozó bejelentés és a
tagsági jogviszony megszűnése között milyen időtartamnak kell eltelnie, azonban
az nem lehet hosszabb három hónapnál.
63.
§ (1)
A szövetkezet igazgatósága kizárhatja azt a tagot, aki - neki felróható módon -
a)
a
szövetkezet érdekeit sértő vagy veszélyeztető magatartást tanúsít, vagy
b)
a
tagsági jogviszonyból eredő kötelezettségeinek - az alapszabályban
meghatározott időtartam alatt - felszólítás ellenére sem tesz eleget.
(2)
Az igazgatóság kizárást tárgyaló ülésére az érintett tagot meg kell hívni. A
kizárásról indoklással ellátott határozatot kell hozni, s azt az érintett
taggal írásban is közölni kell.
(3)
A kizárásról hozott határozat ellen a tag a határozatról való tudomásszerzéstől
számított 30 napon belül a közgyűléshez fordulhat, e napirend tárgyalása során
azonban nem gyakorolhatja a szavazati jogát. A tag a közgyűlés kizárásról
hozott vagy a kizárást megerősítő határozatának felülvizsgálatát a bíróságtól kérheti,
a 18. §-ban foglaltak szerint. A keresetindításnak halasztó hatálya van.
(4)
A tagsági jogviszony a kizárást kimondó határozat közlésétől a 18. §-ban
foglaltak alapján számított harminc nap elteltével szűnik meg, kivéve, ha:
a)
a
határozat későbbi időpontot állapít meg,
b)
a
határozat bírósági felülvizsgálata céljából keresetet indítottak és a bíróság a
kizárást kimondó határozatot megváltoztatja, vagy hatályon kívül helyezi,
c)
a
tag kérelmére a közgyűlés korábbi időpontot állapít meg.
64.
§ (1)
A tagsági jogviszony megszűnése esetén a volt tag által - nem vagyoni
hozzájárulásként - a szövetkezet használatába adott vagyontárgyat kérelemre a
volt tag, illetőleg tagsági viszonyt nem létesítő örököse (jogutóda) részére ki
kell adni, amennyiben a használatba adott vagyontárgy még a szövetkezet
rendelkezésére áll. A kiadásra az elszámolás 51. § (3) bekezdésében
meghatározottak szerinti időpontjával egyidejűleg kerül sor. Ettől a felek
közös megegyezéssel eltérhetnek.
(2)
Ha a használatba adott vagyontárgy elhasználódás folytán már nincs a
szövetkezet birtokában, a szövetkezet ellenérték fizetésére nem köteles.
(3)
A vagyontárgynak a tagsági jogviszony megszűnése utáni használata esetén, a
kiadásig terjedő időre a volt tag, illetőleg tagsági jogviszonyt nem létesítő
örököse (jogutóda) részére díjat kell fizetni.
(4)
A használati díj összegét a felek megállapodása határozza meg.
V.
Fejezet
A
SZÖVETKEZET VAGYONA ÉS GAZDÁLKODÁSA
A
szövetkezet vagyona
65.
§ A
szövetkezet vagyona a szövetkezet saját tőkéje, amely magában foglalja a
részjegytőkét (jegyzett tőkét), a jegyzett, de be nem fizetett tőkét, a
tőketartalékot, az eredménytartalékot, a lekötött tartalékot (ezen belül a
közösségi alapot), az értékelési tartalékot, valamint a tárgyév mérleg szerinti
eredményét.
66.
§ (1)
A szövetkezet részjegytőkéje (jegyzett tőke) a tagok vagyoni hozzájárulásainak
összege, amelyek teljesítését, illetve az erre vonatkozó kötelezettségvállalást
a tagok részére kiállított részjegyek igazolják.
(2)
A részjegytőke (jegyzett tőke) alapításkori értékét az alapszabály határozza
meg.
67.
§ (1)
A szövetkezet közgyűlése a részjegytőkén (jegyzett tőkén) felüli vagyon egy
részét a közösségi alapba helyezheti és azt a lekötött tartalékban kell
nyilvántartani.
(2)
A közösségi alap felhasználására vonatkozó szabályokat az alapszabályban kell
meghatározni. Ennek keretében rendelkezni kell a szövetkezet jogutód nélküli
megszűnése, illetőleg gazdasági társasággá való átalakulása esetén a közösségi
alap más szövetkezet, illetőleg szövetkezeti szövetség részére való átadásáról.
A
szövetkezet gazdasági tevékenysége
68.
§ (1)
A szövetkezet minden olyan tevékenységet folytathat, amelyet törvény
szövetkezet számára nem tilt.
(2)
Főtevékenységét tekintve lehet
a)
tagjai
számára beszerzéssel, tagjai termékeinek feldolgozásával, értékesítésével
foglalkozó szövetkezet;
b)
tagjai
termelését elősegítő szövetkezet;
c)
közös
termelést megvalósító szövetkezet;
d)
tagjai
fogyasztását elősegítő szövetkezet;
e)
tagjainak
munkafeltételeket teremtő, illetőleg szociális helyzetüket más módon javító,
valamint iskolaszövetkezetként működő szociális szövetkezet;
f)
tagjai
számára külön törvény szerint közhasznú tevékenységnek minősülő feladatokat
ellátó, külön törvény szerint közhasznú szervezeti jogállással rendelkező szociális
szövetkezet;
g)
a
2. §-ban említett, külön törvények hatálya alá tartozó szövetkezet.
69.
§ Szövetkezet
csak olyan gazdasági társaság alapítója, illetőleg tagja lehet, amelyben a
felelőssége nem haladja meg az általa szolgáltatott vagyoni hozzájárulás
összegét.
70.
§ (1)
A szövetkezet a tulajdonában álló és a tagok vagy mások által használatába
adott eszközökkel gazdálkodik.
(2)
A szövetkezet a tartozásaiért a saját vagyonával felel.
(3)
A szövetkezeti tag a szövetkezet tartozásaiért a részjegyével (befektetési
részjegyével) felel.
A
közösségi alapra vonatkozó külön szabályok
71.
§ (1)
A közösségi alap fel nem osztható szövetkezeti vagyonnak minősül, amely a
lekötött tartalékban van elkülönítve.
(2)
A közösségi alap 58. § szerinti képzése az eredménytartalékból a lekötött
tartalékba való átvezetéssel történik.
(3)
A számviteli törvény szerinti tárgyévi beszámolót elfogadó közgyűlés határozza
meg, hogy a közösségi alap rendelkezésre álló állományának hány százaléka
erejéig lehet a tárgyévet követő évben az 57. § (2) bekezdése szerinti
juttatásokat és támogatásokat teljesíteni. A beszámolónak a közgyűlés elé
terjesztése előtt az alapból történő felhasználásra vonatkozó javaslathoz a
szövetkezet közgyűlése által felhatalmazott országos szövetkezeti szövetség
nyilatkozatát be kell szerezni.
(4)
Az 57. § (2) bekezdése szerint teljesített juttatások és támogatások, valamint
az ezeket terhelő adók és járulékok közösségi alapból felhasznált összegét a
lekötött tartalékból az eredménytartalékba kell átvezetni.
(5)
A szövetkezet gazdasági társasággá való átalakulása vagy jogutód nélküli
megszűnése esetén - a hitelezőkkel való elszámolást követően - a közösségi
alapot az alapszabály rendelkezése szerinti szövetkezet, vagy a szövetkezeti
szövetség részére kell átadni. A (3) bekezdésben megjelölt országos
szövetkezeti szövetség az alap elszámolásának helyességét és átadását a
vagyonmérleg-tervezet, illetve végelszámolási zárómérleg közgyűlés elé
terjesztését megelőzően ellenőrzi. Az átadott közösségi alap összegét az átvevő
köteles a lekötött tartalékán belül kimutatott közösségi alapba helyezni és azt
az 57. § (2) bekezdés szerint felhasználni.
(6)
A közösségi alap a nyereségből való részesedésként, illetőleg a tagsági viszony
megszűnéséhez kapcsolódó elszámolás során nem vehető figyelembe.
VI.
Fejezet
FELELŐSSÉGI
VISZONYOKA SZÖVETKEZET ÉS TAGJA TEKINTETÉBEN
A
szövetkezet kártérítési felelőssége
72.
§ (1)
A szövetkezet a tagjának jogellenesen okozott kárért a polgári jog általános
szabályai szerint felel.
(2)
A szövetkezet - vétkességére tekintet nélkül - köteles a tagjának megtéríteni
azt a kárt, amely
a)
a
tagot a tagsági jogviszony keretében történő munkavégzés során érte;
b)
a
munkahelyre szokásosan bevitt dolgokban keletkezett.
(3)
Nem terheli a szövetkezetet a (2) bekezdés szerint felelősség, ha bizonyítja,
hogy a kárt működési körén kívül eső elháríthatatlan ok vagy kizárólag a tag
elháríthatatlan magatartása okozta. Ennek hiányában is mentesül a szövetkezet a
kár azon részének megtérítése alól, amelyet a tag vétkes magatartása idézett
elő.
(4)
A szövetkezet nevében eljáró tag károkozása esetén a károsulttal szemben a
szövetkezet tartozik felelősséggel. A szövetkezet a károkozóval szembeni
igényét a 73. §-ban foglaltak szerint érvényesítheti.
A
tag kártérítési felelőssége
73.
§ (1)
A tag a szövetkezetnek okozott kárért a polgári jog általános szabályai szerint
felel, kivéve, ha a tag a szövetkezettel fennálló munkajogviszony keretében
okoz kárt.
(2)
A Munka Törvénykönyvének szabályait kell alkalmazni a munkajogviszony jellegű
munkavégzéssel összefüggésben a tag által a szövetkezetnek okozott károk
esetében.
VII.
Fejezet
A
SZÖVETKEZET SZERVEZETI VÁLTOZÁSAI
Az
átalakulás közös szabályai
74.
§ (1)
Ha e fejezet szabályai másképp nem rendelkeznek, a szövetkezet átalakulása során
az alapítására vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.
(2)
Átalakulásnak minősül a szövetkezet egyesülése (összeolvadás, beolvadás),
szétválása, gazdasági társasággá átalakulása.
(3)
Összeolvadás esetében az egyesülő szövetkezetek megszűnnek, és vagyonuk az
átalakulással létrejövő új szövetkezetre, mint jogutódra száll át.
(4)
Beolvadás esetében a beolvadó szövetkezet megszűnik, és annak vagyona az átvevő
szövetkezetre, mint jogutódra száll át.
(5)
Szétválás esetében a szövetkezet megszűnik, és vagyona az átalakulással
létrejövő szövetkezetekre, mint jogutódokra száll át.
(6)
A szövetkezet átalakulásakor - törvény eltérő rendelkezése hiányában - külön
adó- és illetékfizetési kötelezettség nem keletkezik.
(7)
Iskolaszövetkezet átalakulásához az oktatási intézmény vezetőjének
hozzájárulása szükséges. Az oktatási intézmény vezetője az iskolaszövetkezet
szervezeti változásához akkor járulhat hozzá, ha a változás következtében az
iskolaszövetkezetbe bevitt, illetve átengedett vagyon feletti rendelkezési jog továbbra
is iskolaszövetkezetet illet meg, vagy az visszakerül az eredeti jogosulthoz,
továbbá beszerzi a fenntartó egyetértését.
75.
§ (1)
Nem alakulhat át az a szövetkezet, amely felszámolás, vagy végelszámolás alatt
áll.
(2)
Szövetkezet az átalakulását csak akkor határozhatja el, ha a tagok az
alapszabályban meghatározott vagyoni hozzájárulásukat teljes egészében
teljesítették.
(3)
Az átalakulást a szövetkezet tagjainak legalább tíz százaléka vagy az
igazgatóság kezdeményezheti.
(4)
Az átalakulással létrejövő szövetkezet, vagy gazdasági társaság működését a
cégbejegyzése napján kezdi meg. Az iratokon és a megkötött jogügyletek során a
folyamatban lévő átalakulás tényét fel kell tüntetni.
(5)
Az átalakulással létrejövő szervezet az átalakult szövetkezet általános
jogutódja.
(6)
Az átalakulás során a szövetkezettől megváló tagok a tagsági jogviszonyuk
megszűnésekor kifizetett járandóság erejéig öt évig felelnek a jogelődnek a
jogutód által nem fedezett és a tagsági jogviszonyuk megszűnése előtt
keletkezett tartozásaiért.
76.
§ (1)
A szövetkezet közgyűlése az átalakulásról két alkalommal határoz.
(2)
Első ízben, az előkészítő közgyűlés az igazgatóságnak a felügyelő bizottság
álláspontját is tartalmazó előterjesztésének megtárgyalása során megállapítja,
hogy a szövetkezet tagjai egyetértenek-e az átalakulás szándékával és felméri,
hogy a tagok közül ki kíván a jogutód szervezet tagjává (részvényesévé) válni.
A közgyűlés dönt az átalakulás formájáról is.
(3)
Azokat a tagokat, akik az előkészítő közgyűlésen nem voltak jelen, az
igazgatóság nyolc napon belül köteles a közgyűlés határozatáról értesíteni és
felhívni arra, hogy a tudomásszerzéstől számított tizenöt napon belül írásban
nyilatkozzanak arról, részt kívánnak-e venni az átalakulásban, illetőleg az
átalakulás eredményeként létrejövő szervezetek közül melyik szervezetben
kívánnak taggá válni. Az értesítésnek tartalmaznia kell azt a figyelmeztetést,
hogy aki a nyilatkozatot határidőben nem teszi meg, azt a tagot az igazgatóság
kizárja a tagok sorából.
(4)
Ha az előkészítő közgyűlés egyet ért az átalakulással, kötelezi az
igazgatóságot, hogy - a vagyonleltár-tervezete alapján - meghatározott
fordulónapra készítse el az átalakuló szövetkezet vagyonmérleg-tervezetét, az
átalakulással létrejövő szövetkezet, gazdasági társaság nyitó
vagyonmérleg-tervezetét, valamint rnegválasztja a független könyvvizsgálót.
Elrendeli az átalakulás során létrejövő szervezet alapszabályának (alapító
okiratának, társasági szerződésének) elkészítését, valamint egy
szabályzattervezet elkészítését a tagként a jogutód szervezetben részt venni
nem kívánó személyekkel való elszámolás módjáról.
(5)
Az átalakulással létrejövő szervezet vagyonmérleg-tervezete az átalakuló
szövetkezet vagyonmérleg-tervezetétől eltérhet különösen
a)
az
átalakulással egyidejűleg belépő új tagok (részvényesek) vagyoni
hozzájárulásával;
b)
az
átalakulás feltételeként meghatározott, a meglévő tagokat terhelő további
vagyoni hozzájárulással;
c)
az
átalakulással létrejövő új szervezetben részt venni nem kívánó tagokra jutó vagyonhányaddal.
(6)
Ha az (5) bekezdésben említett két vagyonmérleg-tervezet eltér egymástól,
átalakulási tervet kell készíteni, amelyben a tőkeszerkezet átrendezésének
okait és megvalósításának módját fel kell tüntetni.
(7)
Átalakulási terv az átalakulási döntés megkönnyítése érdekében a (6)
bekezdésben foglaltaktól eltérő esetben is készíthető.
(8)
Az átalakulási tervet az igazgatóság elnöke (az ügyvezető igazgató) írja alá.
77.
§ (1)
A vagyonmérleg-tervezeteket a számviteli törvény szerinti beszámoló mérlegére
vonatkozó módszerekkel és azzal azonos bontásban kell elkészíteni. Az átalakuló
szövetkezet vagyonmérleg-tervezeteként a számviteli törvény szerinti beszámoló
mérlege is elfogadható abban az esetben, ha annak fordulónapja az átalakulásról
való második döntés időpontját legfeljebb hat hónappal előzte meg.
(2)
Az átalakuló szövetkezet a számviteli törvény szerinti beszámoló mérlegében
kimutatott eszközeit és kötelezettségeit átértékelheti.
(3)
A vagyonmérleg-tervezetek és az azokat alátámasztó vagyonleltár-tervezetek
elkészítésére és az átértékelésre vonatkozó részletes szabályokat, továbbá az
átalakulással létrejövő szervezet tervezett saját tőkéjének és jegyzett
tőkéjének megállapítására vonatkozó rendelkezéseket a számviteli törvény
tartalmazza.
(4)
A vagyonmérleg-tervezeteket a 76. § (4) bekezdése szerinti független
könyvvizsgálóval ellenőriztetni kell. A szövetkezet könyvvizsgálója e
felülvizsgálatra nem jogosult. A vagyon értékét, a saját tőke összegét a
könyvvizsgáló által megállapított értéknél magasabb értékben nem lehet
meghatározni.
(5)
A jogutód szervezet cégbejegyzésétől számított három éven belül a (4) bekezdés
alapján eljárt könyvvizsgáló nem jelölhető ki a jogutód szervezet
könyvvizsgálójává.
78.
§ (1)
A 76-77. §-ban említett dokumentumok elfogadásáról az átalakulás tárgyában
megtartott második közgyűlés határoz. A vagyonmérleg-tervezetek fordulónapja és
a közgyűlés döntésének időpontja között - a 77. § (1) bekezdésében foglalt
esetet kivéve - három hónapnál hosszabb idő nem telhet el.
(2)
Az átalakulás elhatározásáról tájékoztatni kell a szövetkezetnél működő
munkavállalói érdek-képviseleti szerveket.
(3)
A jogutód szervezetben tagként (részvényesként) részt venni nem kívánó
személyeket megillető vagyonhányadot az átalakulással létrejövő új szervezet
cégbejegyzését követő 30 napon belül ki kell adni, kivéve, ha az érintettekkel
kötött megállapodás későbbi időpontot jelöl meg.
79.
§ (1)
A szövetkezet az átalakulásról hozott második döntését követő 8 napon belül
köteles az átalakulás elhatározásáról a Cégközlönyben közlemény közzétételét
kezdeményezni, amelyet két egymást követő lapszámban közzé kell tenni.
(2)
A közleménynek tartalmaznia kell
a)
az
átalakuló szövetkezet nevét, székhelyét és cégjegyzékszámát;
b)
a
létrejövő új szervezet formáját, nevét és székhelyét;
c)
az
alapszabály (társasági szerződés, alapító okirat) elfogadásának napját;
d)
az
átalakuló szövetkezet vagyonmérleg tervezetének és a létrejövő új szervezet
vagyonmérleg tervezetének legfontosabb adatait;
e)
a
létrejövő új szervezet főtevékenységét;
f)
a
létrejövő új szervezet vezető tisztségviselőinek nevét és lakóhelyét;
g)
a
hitelezőknek szóló felhívást.
80.
§ (1)
Az átalakulás az átalakuló szövetkezettel szemben fennálló követeléseket nem
teszi lejárttá.
(2)
Azok a hitelezők, akiknek az átalakuló szövetkezettel szemben fennálló, le nem
járt követelései az átalakulási döntés első közzétételét megelőzően
keletkeztek, az átalakuló szövetkezettől a döntés második közzétételét követő
30 napos jogvesztő határidőn belül biztosítékot követelhetnek, feltéve, hogy a
jogutód szervezet saját tőkéjének összege kevesebb, mint a jogelőd szövetkezeté
volt.
Szövetkezetek
egyesülése
81.
§ (1)
Két vagy több szövetkezet külön-külön tartott közgyűlésen elhatározhatja, hogy
új szövetkezetté olvad össze, vagy az egyik szövetkezet a másikba beolvad.
(2)
Az egyesülő szövetkezetek közös közgyűlésen állapítják meg az új szövetkezet
alapszabályát, és a testületi szervekbe - az átalakulás szabályai szerint -
megválasztják a tisztségviselőket.
(3)
A szövetkezetek egyesülése során a tisztességtelen piaci magatartás és a
versenykorlátozás tilalmáról szóló törvénynek a vállalkozások összefonódásának
ellenőrzésére vonatkozó szabályait kell alkalmazni.
(4)
Iskolaszövetkezet csak más iskolaszövetkezettel egyesülhet.
A
szövetkezetek szétválása
82.
§ (1)
A szétválás kezdeményezését követően az igazgatóság köteles harminc napon belül
összehívni a szövetkezet szétválását előkészítő közgyűlést.
(2)
Az előkészítő közgyűlésen döntenek a tagok a szétválás módjáról és arról, ki,
melyik szövetkezethez akar tartozni.
83.
§ Az
előkészítő közgyűlésen tett, illetve az írásbeli nyilatkozatok alapján az
igazgatóság köteles vagyonmegosztási javaslatot készíteni, amelyet a felügyelő
bizottsággal és a független könyvvizsgálóval kell véleményeztetnie.
84.
§ (1)
A szétválással létrejövő szövetkezetek a szétválás előtt keletkezett
kötelezettségekért - valamennyi hitelező hozzájárulásával kötött megállapodás
hiányában - az egymás közötti vagyonmegosztás arányában felelnek. Ha a
kötelezettség a szétválást követően merül fel, a jogutód szövetkezetek
felelőssége egyetemleges.
(2)
Iskolaszövetkezet szétválása esetén a létrejövő szövetkezetek akkor működhetnek
tovább iskolaszövetkezetként, ha megfelelnek az e törvényben, valamint külön
jogszabályban foglaltaknak.
A
szövetkezet gazdasági társasággá való átalakulása
85.
§ (1)
A szövetkezet - a közhasznú szervezeti jogállással rendelkező szociális
szövetkezet kivételével - korlátolt felelősségű társasággá vagy
részvénytársasággá alakulhat át.
(2)
Ha iskolaszövetkezet kíván gazdasági társasággá átalakulni, a közoktatási
intézmény által bevitt, illetve átengedett vagyon tekintetében be kell szerezni
a fenntartó egyetértését.
(3)
Az igazgatóság köteles az előkészítő közgyűlés elé olyan indítványt terjeszteni,
amely
a)
tájékoztatást
ad az átalakulással elérni kívánt gazdasági célról, az ahhoz szükséges
eszközökről, a szövetkezeti tagok és a munkavállalók jövőbeni helyzetéről;
b)
javaslatot
tartalmaz a választott társasági formára;
c)
ismerteti
az indítványozók és az igazgatóság álláspontját.
86.
§ Szövetkezetnek
korlátolt felelősségű társasággá történő átalakulása esetén az átalakulási
határozatnak tartalmaznia kell:
a)
az
átalakulást kezdeményező szövetkezet és a létrejövő társaság nevét, székhelyét,
b)
az
átalakuló szövetkezet vagyonmérlegét,
c)
a
társaság vagyonának, illetőleg jegyzett tőkéjének értékét,
d)
a
társasági szerződés lényegi tartalmát,
e)
az
átalakulás időpontját,
f)
a
társaság vezető tisztségviselőinek nevét és lakóhelyét, valamint
g)
az
egyes tagokat megillető törzsbetét összegének meghatározását.
87.
§ (1)
Szövetkezetnek részvénytársasággá történő átalakulása esetén az átalakulási
határozatnak a 86. § a)-c), valamint e)-f) pontjaiban foglaltakon
kívül tartalmaznia kell:
a)
a
szövetkezet vagyonmérlege alapján az egyes tagok vagyoni hozzájárulására jutó
saját tőke értékét és az annak megfelelő részvény névértékét;
b)
a
részvények számát, névértékét;
c)
az
egyes részvényfajták ismertetését;
d)
az
alapszabály lényegi tartalmát;
e)
a
felügyelő bizottság tagjainak nevét és lakóhelyét, valamint a könyvvizsgálónak
az adatait.
(2)
A szövetkezet átalakulásával létrejövő részvénytársaság csak zártkörűen
alapítható.
88.
§ Ha
a szövetkezet gazdasági társasággá alakul át, az átalakulás során a gazdasági
társaságokról szóló törvénynek a pénzbeli hozzájárulás arányára és összegére
vonatkozó előírásai nem alkalmazhatók. Egyebekben az átalakulásra a gazdasági
társaságokról szóló törvényt kell alkalmazni.
89.
§ Az
átalakulással megszűnő szövetkezet azon tagjaival, akik nem kívánnak a
létrejövő gazdasági társaság tagjaivá válni, e törvény szabályai szerint el
kell számolni.
Az
átalakulás cégbejegyzése utáni feladatok
90.
§ (1)
A jogutód szervezet (szervezetek) cégbejegyzésével egyidejűleg - beolvadás
esetében az átvevő szövetkezet kivételével - a jogelőd szövetkezetet törölni
kell a cégnyilvántartásból.
(2)
Az átalakulással létrejövő szervezetek cégbejegyzését követő kilencven napon
belül mind a jogelődre, mind a jogutódra vonatkozóan a cégbejegyzés napjával
végleges vagyonmérleget kell készíteni. A végleges vagyonmérlegre vonatkozó
részletes szabályokat a számviteli törvény tartalmazza.
VIII.
Fejezet
A
SZÖVETKEZET MEGSZŰNÉSE
91.
§ A
szövetkezet a cégjegyzékből való törléssel szűnik meg.
92.
§ (1)
A szövetkezet megszűnik, ha
a)
az
alapszabályban meghatározott időtartam eltelt;
b)
a
közgyűlés elhatározza a jogutód nélküli, vagy jogutódlással való megszűnését;
c)
tagjainak
száma az e törvényben meghatározott szám alá csökken és hat hónapon belül nem
jelentenek be megfelelő számú új tagot a cégbíróságon;
d)
a
cégbíróság megszűntnek nyilvánítja;
e)
a
bíróság felszámolási eljárás során megszünteti.
(2)
Az (1) bekezdésben foglaltakon túlmenően, az iskolaszövetkezet megszűnik,
illetve az alapszabály rendelkezései szerint szövetkezetté alakul át, ha
a)
az
oktatási intézmény megszűnik, vagy az oktatási intézmény kilép az
iskolaszövetkezetből, és a megszűnéstől vagy kilépéstől számított hat hónapon
belül nem lép be tagként másik oktatási intézmény,
b)
a
nem tanuló hallgató tagok száma tartósan, legalább egy tanítási évig a
taglétszám tizenöt százaléka fölé emelkedik.
93.
§ (1)
Ha a szövetkezet jogutód nélkül szűnik meg, a felszámolás miatti megszűnés
kivételével - törvény eltérő rendelkezése hiányában - végelszámolásnak van
helye.
(2)
A szövetkezet végelszámolására a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról
és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény irányadó, a (3) bekezdésben
foglalt eltéréssel.
(3)
A cégbíróság által kirendelt végelszámoló, illetőleg a végelszámoló szervezet
nevében eljáró személy (a továbbiakban együtt: végelszámoló) csak az lehet, aki
megfelel a vezető tisztségviselők összeférhetetlenségére és a szakmai
követelményekre vonatkozó szabályoknak.
94.
§ (1)
A felszámolási eljárás, illetőleg a végelszámolás befejezése után fennmaradó
vagyoni eszközöket, a 71. § (5) bekezdésében foglalt kivétellel, a tagok és
befektető tagok között - vagyoni hozzájárulásuk arányában - fel kell osztani,
és részükre ki kell fizetni a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló
1991. évi XLIX. törvényben, valamint a cégnyilvánosságról, a bírósági
cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvényben foglalt
határidők betartásával.
(2)
Ha iskolaszövetkezet szűnik meg jogutód nélkül - az oktatási intézmény által az
iskolaszövetkezet rendelkezésére bocsátott vagyon az oktatási intézményt illet
meg.
IX.
Fejezet
SZÖVETKEZETI
SZÖVETSÉGEK
95.
§ (1)
A szövetkezetek - mind a maguk, mind a szövetkezeti tagok érdekeinek védelme,
közös tevékenységük anyagi eszközökkel történő előmozdítása érdekében -
területi vagy szakmai alapon szerveződő, illetőleg országos érdek-képviseleti
szerveket hozhatnak létre.
(2)
Az országos érdek-képviseleti szervek létrehozhatják a magyar szövetkezeti
mozgalom közös, országos érdek-képviseleti szervét.
(3)
A szövetkezeti érdek-képviseleti szervekre az egyesülési jogról szóló 1989. évi
II. törvényben foglalt rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni.
(4)
Az országos érdek-képviseleti szervek a nemzetközi szervezetekben is képviselik
az érintett magyar szövetkezeteket.
96.
§ (1)
A szövetkezeti érdek-képviseleti szervek tevékenységi körébe tartozik
a)
szövetkezetek
alapításának és működésének támogatása;
b)
a
szövetkezetek integrációs, területi, regionális vagy szakmai szempontok szerint
történő együttműködésének előmozdítása;
c)
a
szövetkezetek bel- és külföldre irányuló gazdasági tevékenységének elősegítése;
d)
tanácsadás
és oktatás a szövetkezetek, illetve azok tagjai részére, elsősorban gazdasági,
pénzügyi és jogi kérdésekben;
e)
feladataikhoz
kapcsolódva oktatási létesítmények alapítása, támogatása, ismeretterjesztő
tevékenység folytatása, folyóiratok és egyéb kiadványok útján;
f)
a
szövetkezetek szociális jellegű tevékenységének anyagi eszközökkel való
támogatása;
g)
kapcsolattartás,
együttműködés hasonló célú bel- és külföldi szervezetekkel, illetve ezek
támogatása;
h)
a
szövetkezeti tevékenység egyes területeinek kutatása.
(2)
A szövetkezeti érdek-képviseleti szervek, illetőleg az általuk alapított
országos szövetség szolidaritási alapot hozhatnak létre az (1) bekezdésben
meghatározott tevékenységek anyagi feltételeinek biztosítása érdekében.
97.
§ (1)
A szövetkezeteket vagy azok tagságát érintő javaslatoknak a Kormány vagy az
Országgyűlés elé terjesztése előtt ki kell kérni az érintett szövetkezeti
szövetség és a szövetkezeti szövetségek által alapított országos szövetség (a
továbbiakban együtt: szövetség) véleményét. Ha a szövetség nem ért egyet a
javaslattal, a véleményeltérést a Kormánynak, illetve az Országgyűlésnek be
kell mutatni.
(2)
Az érintett szövetkezeti szövetség és az országos szövetség az érintett
miniszternél jogszabályok meghozatalát kezdeményezheti.
X.
Fejezet
ÁTMENETI
RENDELKEZÉSEK
A
szövetkezeti üzletrészekkel kapcsolatos rendelkezések
98.
§ (1)
Az e törvény hatálybalépése előtt alakult szövetkezeteknél még meglévő
szövetkezeti üzletrészek - a szövetkezet közgyűlése döntésének megfelelően - a
99-101. §-ban foglaltak alapján megszűnnek, illetőleg 2007. május 1-jei
hatállyal a 102. §-nak megfelelő összegű befektetői részjeggyé, átalakított
befektetői részjeggyé alakulnak át. Erről az üzletrész tulajdonosokat a
szövetkezet köteles 60 napon belül írásban tájékoztatni.
(2)
A szövetkezet közgyűlése az (1) bekezdésben említett döntésében a 99-101. §-ban
meghatározottak közül több választási lehetőséget is felajánlhat az üzletrész
tulajdonosoknak.
(3)
A szövetkezet közgyűlése az (1) bekezdésben említett döntést a törvény
hatálybalépésétől számított 90 napon belül megtartott közgyűlésen köteles
meghozni.
(4)
A szövetkezeti üzletrész tulajdonosa a szövetkezet közgyűlése által felajánlott
lehetőségekből választ.
99.
§ (1)
A szövetkezet közgyűlése az üzletrész tulajdonosoknak felajánlhatja, hogy a
szövetkezeti üzletrészt 2007. április 30-ig a 102. § szerinti árfolyamon, de
legfeljebb annak névértékén szövetkezeti tag tulajdonos esetén - a vele a 20. §
(2) bekezdése l) pontjában említett megállapodás alapján - befektetői
részjeggyé, nem szövetkezeti tag tulajdonos esetén pedig átalakított befektetői
részjeggyé alakítja át azzal, hogy az így keletkezett befektetői részjeggyel a
tagsági jogviszony megszűnése esetén az alapszabályban meghatározott időpontban
kell elszámolni, amelynek meghatározásánál a szövetkezet egyéb
kötelezettségeire is figyelemmel kell lenni, de a kifizetés a tagsági
jogviszony megszűnésétől számított 8 évnél nem lehet hosszabb.
(2)
A szövetkezet közgyűlése az üzletrész tulajdonosoknak felajánlhatja, hogy a
szövetkezeti üzletrészt - 2007. április 30-ig - a tulajdonában álló
részvényekre, korlátolt felelősségű társasági üzletrészekre elcseréli, a
gazdasági társaságokról szóló törvény szabályainak figyelembevételével.
100.
§ A
szövetkezeti üzletrész úgy is megszűnhet, hogy azt a tulajdonos - 2007. április
30-ig - a szövetkezet közösségi alapja javára ajánlja fel. Ebben az esetben az üzletrész
volt tulajdonosa nem szövetkezeti tagként is jogosult a közösségi alapból
finanszírozott támogatások igénybevételére. A szövetkezet 60 napon belül
köteles a felajánlás elfogadását írásban visszaigazolni. A támogatás
igénybevételének időtartamát az üzletrész volt tulajdonosa és az igazgatóság
között kötött megállapodás határozza meg.
101.
§ (1)
Ha a tulajdonos 2007. április 30-ig nem élt a 99-100. §-ban foglalt, közgyűlés
által felajánlott lehetőségekkel, az üzletrésze 2007. május 1. napjával átalakított
befektetői részjeggyé alakul át.
(2)
Az átalakított befektetői részjegy a szövetkezetből annak működése során nem
vonható ki, azonban örökölhető, a szövetkezetre, szövetkezeti tagra
átruházható. Átruházás esetén a szövetkezetet, bármely más tagot ebben a
sorrendben elővásárlási jog illeti meg. Az átalakított befektetői részjeggyel
kapcsolatos elővásárlási jog szabályait az alapszabályban kell meghatározni
azzal, hogy az elővásárlásra jogosultak az átalakított befektetői részjegy
értékesítésére vonatkozó szándéknak a szövetkezethez történő bejelentésétől
számított 30 napon belül gyakorolhatják az elővásárlási jogukat.
(3)
Az átalakított befektetői részjegyek szövetkezeti tagsági viszonyt nem
keletkeztetnek. Az átalakított befektetői részjegy a befektetői részjegyre
vonatkozó szabályok szerint jogosít az adózás utáni eredményből részesedésre és
ugyanilyen módon viseli a veszteséget is.
102.
§ A
99-101. § alkalmazásában a szövetkezeti üzletrész árfolyamértékét a közgyűlés
határozza meg. Az árfolyamérték nem lehet alacsonyabb, mint a közgyűlés
határozatát megelőző 12 naptári évben alkalmazott, a szövetkezet által
visszavásárolt üzletrészek árfolyamának súlyozott számtani átlaga.
103.
§ (1)
Az üzletrészek befektetői részjeggyé átalakítása esetén a befektető tagok
számával és a befektető részjegyek értékével a 60. § (3) bekezdésében
meghatározott mérték túlléphető.
(2)
Az átalakított befektetői részjegyek értékét és tulajdonosaik számát a 60. §
(3) bekezdésében meghatározott mértékek számításánál figyelmen kívül kell
hagyni.
104.
§ (1)
A Szövetkezeti Üzletrészhasznosító Kft. tulajdonában lévő mezőgazdasági
szövetkezeti üzletrészeknek az ÁPV Rt. hozzárendelt vagyonába kerülése esetén a
szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény 56. §-ának (2) bekezdésében foglalt
rendelkezés nem alkalmazható.
(2)
Az ÁPV Rt. a hozzárendelt vagyonába került mezőgazdasági szövetkezeti
üzletrészeket térítés- és tehermentesen 2006. március 31-éig átadja annak a
szövetkezetnek, amely az üzletrészt kibocsátotta, feltéve, hogy a szövetkezet
nem áll csőd-, felszámolási vagy végelszámolási eljárás alatt, továbbá
elfogadja a térítésmentes átadásra vonatkozó ajánlatot. Az e bekezdés szerinti
tulajdonszerzés mentes az adó-, illeték- és járulékfizetés alól.
(3)
A szövetkezet a (2) bekezdés szerint megszerzett üzletrészét köteles bevonni és
fel nem osztható vagyonként kezelni, e törvény szerinti
alapszabály-módosításával egyidejűleg az üzletrészek szövetkezet
nyilvántartásában szereplő névértékének megfelelő összeget a közösségi alapba
helyezni.
105.
§ (1)
A szövetkezet által megszerzett üzletrészt, átalakított befektetői részjegyet a
szövetkezet a soron következő közgyűlés határozatával bevonja.
(2)
A közösségi alapba kell helyezni
a)
a
közösségi alap javára felajánlott, megszűnt üzletrész névértékének összegét;
b)
a
visszavásárolt, megszűnt üzletrész névértéke és visszavásárlási értéke közötti
különbözet összegét.
Már
működő szövetkezetekre vonatkozó rendelkezések
106.
§ (1)
E törvény hatálybalépésekor már működő, bejegyzett szövetkezetek az alapszabályukat
2007. június 30-ig kötelesek e törvény rendelkezéseinek megfelelően módosítani
vagy az átalakulás szabályai alapján gazdasági társasággá átalakulni. Az
alapszabály módosítása során a 14. § (2) bekezdésének i) és j) pontját
nem kell alkalmazni.
(2)
E törvény hatálybalépésekor már működő, bejegyzett szövetkezetekre e törvény
rendelkezéseit az alapszabályuk e törvény szabályainak megfelelő módosításától
- de legkésőbb 2007. július 1-jétől - kezdődően kell alkalmazni.
(3)
Azoknál a szövetkezeteknél, amelyek üzletrésztőkével rendelkeznek, az (1)
bekezdés szerinti alapszabály módosítására az üzletrésztőke megszűnését
követően kerülhet sor.
(4)
Az e törvény szabályai szerint létesülő szövetkezetek számára rendelkezésre
álló - külön jogszabályok által meghatározott - kedvezmények a már működő
szövetkezeteket az (1) bekezdés szerinti alapszabály módosítástól, illetőleg
2007. július 1-jétől kezdődően illetik meg.
(5)
Az e törvény hatálybalépése előtt már működő szövetkezetek az alapszabály
módosítása keretében rendelkeznek az e törvény hatálybalépése előtt
elkülönített fel nem osztható szövetkezeti vagyon felhasználásáról, valamint
arról, hogy azt a közösségi alapba helyezik, vagy a lekötött tartalékon belül -
egyéb célra - elkülönítetten mutatják ki.
(6)
Az e törvény hatálybalépése előtt már működő szövetkezeti szövetségek a
létesítő okiratuk módosítása keretében rendelkeznek az e törvény hatálybalépése
előtt megszűnő vagy gazdasági társasággá átalakuló szövetkezetektől kapott, fel
nem osztható szövetkezeti vagyon felhasználásáról, valamint arról, hogy azt a
közösségi alapba helyezik vagy a lekötött tartalékon belül - egyéb célra -
elkülönítetten mutatják ki.
(7)
A szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény, valamint az új szövetkezetekről
szóló 2000. évi CXLI. törvény alapján alakult másodlagos szövetkezetekre nem
vonatkozik a 10. § (3) bekezdésének második mondata működésük ideje alatt.
(8)
A szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény alapján működő szövetkezeteknél a
részjegy, befektetői részjegy, átalakított befektetői részjegy névértékén
felül, az ezekre jutó saját tőke lekötött tartalékkal csökkentett és a
veszteség fedezésére be nem vont azon összegét, amely a szövetkezet e
törvénynek megfelelő alapszabály-módosítása előtt keletkezett, a szövetkezet lekötött
tartalékába kell helyezni.
XI.
Fejezet
ZÁRÓ
RENDELKEZÉSEK
Hatálybalépés
107.
§ (1)
Ez a törvény - a (2) bekezdésben foglalt kivétellel - a kihirdetését követő
hatodik hónap első napján lép hatályba. Rendelkezéseit a hatálybalépését
követően alapított szövetkezetekre, valamint a hatálybalépésekor már működő és
a 106. § (1) bekezdésének megfelelően alapszabályukat módosító szövetkezetekre
kell alkalmazni.
(2)
A törvény 104. §-a a kihirdetését követő 3. napon, 109. §-a és 113. § (2)
bekezdése a kihirdetést követő hónap első napján lép hatályba.
(3)
Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben szabályozza e törvény keretei
között - a (4) bekezdésben foglaltak figyelembevételével - a szociális
szövetkezetekre, a közoktatási intézmény tag részvételével működő
iskolaszövetkezetekre, valamint a közösségi alapból nyújtott támogatásokra
vonatkozó részletes szabályokat.
(4)
A közoktatási intézményi tag részvételével működő iskolaszövetkezet esetén az e
törvény felhatalmazása alapján kiadott jogszabály az iskolaszövetkezet
tagságával, tagsági jogviszonyával, vagyoni hozzájárulásával, szervezeti
felépítésével, illetve gazdálkodásával kapcsolatosan az általános szabályoktól
eltérő szabályokat állapíthat meg.
108-113.
§