Mérlegképes könyvelők továbbképzése

Globalizálódó, folyamatosan változó világunk nagy kihívást jelent a számviteli szakemberek, ezen belül a mérlegképes könyvelők számára is. Az új ismeretek megszerzése nem csak jogszabályi követelmény, hanem elemi szakmai kényszer. Ha a mérlegképes könyvelők nem tartanak lépést a változásokkal, lemaradnak, ismereteik hiányosak, bizonytalanok lesznek. Emiatt a vállalkozások, gazdálkodó szervezetek vezetői is bizonytalanok lesznek a rájuk háruló feladatok elvégzése során, hiszen nem kapják meg azt a számviteli támogatást, mely nélkül döntéseik a gazdasági jogszabályi előírásoknak nem feltétlenül felelnek meg. Ennek pedig súlyos gazdasági és jogi következményei lehetnek.  

A gazdasági életben jelen lévő folyamatos változás és verseny rákényszeríti a jogszabályalkotókat a mindennapi élet változásainak követésére, szabályozására. A folyamatosan változó környezet és körülmények követése a regisztrált mérlegképes könyvelők továbbképzése segítségével valósul meg a leghatékonyabban.

A regisztrált mérlegképes könyvelőknek tudásukat, szakmai ismereteiket rendszeresen meg kell újítaniuk a 93/2002. (V.5.) Korm. rendelet 10. §-a szerint. Ennek a kötelezettségüknek a Pénzügyminisztérium mérlegképes könyvelők továbbképzése pályázatán elnyert akkreditációval rendelkező felnőttképzési intézmények szervezésében lebonyolított mérlegképes könyvelők továbbképzése tanfolyam elvégzésével tehetnek eleget.

A Nemzetgazdasági Minisztérium nagy figyelmet fordít a regisztrált mérlegképes könyvelők (regisztrált számviteli szolgáltatók) éves kötelező továbbképzésnek ellenőrzésére. A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 151. § (6) bekezdés a) pontja szerint a szakmai továbbképzési kötelezettség elmulasztásának jogkövetkezménye:

A könyvviteli szolgáltatás végzésére jogosító engedély visszavonásával egyidejűleg a nyilvántartásból törölni kell azt a természetes személyt,

a) aki a 152. § (1) bekezdése szerinti továbbképzésben nem vesz részt, akinek részvételét a továbbképzésben közreműködő szervezet nem igazolja, illetve aki nem tudja kimenteni a továbbképzésben való részvételének hiányát,

A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 151. § (7) bekezdés szerint:

Az a természetes személy, akinek a könyvviteli szolgáltatás végzésére jogosító engedélyét visszavonták, az engedély újbóli megadását és a könyvviteli szolgáltatást végzők nyilvántartásába való újbóli felvételét kérheti:

a) az engedély visszavonását követő 2 év után, ha arra a (6) bekezdés a) pontja miatt,

került sor.

Fontos tudniuk a regisztrált mérlegképes könyvelőknek az alábbiakat:
A könyvviteli szolgáltatást végzők nyilvántartásba vételéről szóló 93/2002. (V. 5.) Korm. rendelet 3. §-át módosító 329/2008. (XII. 30.) Korm. rendelet 13.§ (2) bekezdése – amit a 307/2009. (XII. 28.) Korm. rendelet 1.§-a, valamint a 8.§ (2) bekezdése megerősít –
Azok, akik korábban valamely egyetemi vagy főiskolai végzettségükre való tekintettel kaptak engedély (regisztrált könyvviteli szolgáltatók), legkésőbb 2012. december 31-éig kérhetik ismételten e végzettségük alapján az engedély kiadását és felvételüket a könyvviteli szolgáltatást végzők regiszterébe
2013. január 1-jétől csak mérlegképes könyvelői, felsőfokú költségvetési, felsőfokú államháztartási vagy okleveles könyvvizsgálói szakképesítés alapján adható ki az engedély.
Azok, akik 2012. december 31-ig egyetemi vagy főiskolai végzettségükre tekintettel kapnak vagy kaptak engedélyt, addig amíg regisztrációjuk a  számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 151. § (6) bekezdésben felsorolt okok miatt visszavonásra nem kerül, továbbra is jogosultak lesznek könyvviteli szolgáltatási tevékenység végzésére.

A regisztrált mérlegképes könyvelők továbbképzése tehát kiemelt fontosságú a számviteli szolgáltatást nyújtók és az azt igénybe vevők számára.

A mérlegképes továbbképzés tanfolyamot több mint 40 képzési jogosultsággal rendelkező felnőttképzési intézmény kínál. Ez jó dolog, hiszen mint láttuk a továbbképzésen történő részvétel törvényi kötelezettség, de nagyon fontos, hogy milyen feltételekkel teljesítik a regisztrált mérlegképes könyvelők a mérlegképes könyvelők továbbképzése megnevezésű jogszabályi kötelezettségüket.  

Honlapunk segítséget kínál a mérlegképes könyvelők számára a mérlegképes továbbképzés tanfolyamok képzési kínálatban történő eligazodásra, a képző intézmény és az általa kínált mérlegképes könyvelők továbbképzése tanfolyami kurzus kiválasztására. A képzési kínálat mellett igyekszünk összegyűjteni és folyamatosan aktualizálni azokat a jogszabályokat, melyek a mérlegképes könyvelők számára fontosak.  

Miért fontos a képzési kínálat megismerése? Hiszen a 2000. évi C. törvény 152. §-ának (1) bekezdése, valamint a könyvviteli szolgáltatást végzők nyilvántartásba vételéről szóló 93/2002. (V.5.) Korm. rendelet által megfogalmazottak szerint a mérlegképes könyvelők továbbképzése kötelezően teljesítendő és annak szakmai tartalma minden évben a Pénzügyminisztérium által kiadott tematika alapján egyenszilárdságú. Ez azonban csak részben igaz. A Pénzügyminisztériumi tematika a kereteit adja meg a továbbképzésnek, ami nagyon fontos, de az eddigi oktatásban eltöltött tapasztalatai alapján mindenki a saját példáján keresztül tudja, a követelmények egységesítése nem biztosítéka az egységesen magas konkrétan megvalósuló oktatásnak.    

Sokan kínálnak sokfélét, ugyanarra a kottára. Hogyan lehet itt eligazodni? Lássunk néhány szempontot:

Ezekből adunk kivonatot segítve az önök döntését, hogy 2010.-ben melyik képző intézménytől veszik igénybe a mérlegképes kötelező továbbképzés tanfolyami szolgáltatást.

Célunk, hogy honlapunk valós segítséget nyújtson a mérlegképes kötelező továbbképzés tanfolyam kiválasztásához. Honlapunkat folyamatosan fejlesztjük, annak érdekében, hogy az aktualitásokat változásokat egybegyűjtve nyújthassuk át az önök számára, akik egy kiemelten fontos szakma képviselői a Mérlegképes könyvelőknek. 

Sok sikert kínálunk munkájukhoz.    

A honlap szerkesztői

 

* * *

Az alábbiakban kivonatok találhatók a mérlegképes könyvelők továbbképzése tanfolyamot meghatározó jogszabályból:

93/2002. (V.5.) Korm. rendelet  

10. § (1) A számviteli törvény 152. § (1) bekezdése szerinti szakmai továbbképzési kötelezettség a könyvviteli szolgáltatás végzésére engedéllyel rendelkező személyt a nyilvántartásba vételt követő - április 1. és december 31. közötti - továbbképzési évtől kezdődően terheli.
(2) Az (1) bekezdésben foglalt kötelezettség teljesíthető az adott továbbképzési évben a szakmai továbbképzésben közreműködő oktatók felkészítésén való részvétel igazolásával is.
(3) Az (1) bekezdés szerinti kötelező évi szakmai továbbképzésnek a szakmai szervezetek és az Országos Számviteli Bizottság bevonásával meghatározott témaköreit, időtartamát, valamint a nyilvántartásba vett személyek szakmai továbbképzésének szervezésére és lebonyolítására jelentkező szervezetek akkreditációs (minősítési) eljárásával kapcsolatos tájékoztatót a pénzügyminiszter évente, a továbbképzési évet megelőző év október 31-éig közleményben teszi közzé a Hivatalos Értesítőben, a Pénzügyi Közlönyben, valamint a Pénzügyminisztérium honlapján.
(4) A könyvviteli szolgáltatást végzők (1) bekezdés szerinti továbbképzési kötelezettségének teljesítése szempontjából az olyan továbbképző szervezet által folytatott képzésen való részvétel fogadható el, amely szervezet megfelel a 10/A. §-ban meghatározott akkreditációs feltételeknek. Az akkreditációval rendelkező szervezetek névsorát a pénzügyminiszter a Hivatalos Értesítőben, a Pénzügyi Közlönyben, valamint a Pénzügyminisztérium honlapján, közleményben az akkreditációs eljárást követő év január 31-éig közzéteszi.
(5) Az akkreditációval rendelkező szervezetek által szervezett szakmai továbbképzést, a továbbképzés minősítési feltételeknek megfelelő lebonyolítását a pénzügyminiszter ellenőrzi. Az ellenőrzés annak vizsgálatára irányul, hogy az akkreditációval rendelkező szervezet folyamatosan teljesíti-e az e rendelet szerinti akkreditációs követelményeket.

10/B. § Az akkreditációval rendelkező szervezet a szakmai továbbképzés szervezésével és lebonyolításával összefüggésben köteles:
a) a továbbképzéseket a szakmai szervezetek és az Országos Számviteli Bizottság bevonásával meghatározott - a Pénzügyminisztérium honlapján az adott továbbképzési évre vonatkozóan közzétett részletes - tematika szerint, 16 órás időtartamban, legfeljebb 40 fős csoportokban szervezni,
b) a továbbképzés megkezdésekor valamennyi résztvevőnek térítésmentesen biztosítani a továbbképzéshez a pénzügyminiszter által kiadott tematika részletes kifejtését tartalmazó írásos tananyagot, amelyből 5 példányt a képzést megelőzően a pénzügyminiszter részére megküld,
c) gondoskodni saját oktatóinak a felkészítéséről olyan részletezettséggel és időtartamban, ahogy azt a szakmai továbbképzésen szükséges előadni,
d) legalább 10 nappal a felkészítés időpontját megelőzően bejelenteni az 5. számú mellékletben meghatározott kötelező adattartalommal a szakmai továbbképzésben közreműködő felkészítő oktatók nevét, az oktatók felkészítésének helyét, időpontját, valamint biztosítani a felkészítés ellenőrizhetőségét,
e) legalább 10 nappal a továbbképzés időpontját megelőzően bejelenteni az 5. számú mellékletben meghatározott kötelező adattartalommal a tervezett továbbképzések helyét, időpontját, és biztosítani a továbbképzés ellenőrizhetőségét,
f) a továbbképzéseken a részvétel igazolására jelenléti ívet vezetni a 6. számú mellékletben meghatározott tartalommal,
g) a továbbképzésen való részvételről, a továbbképzés időpontjáról, időtartamáról igazolást kiadni a szakmai továbbképzésen résztvevők részére a 7. számú mellékletben meghatározott tartalommal,
h) összesített jegyzéket készíteni a továbbképzésen résztvevők adatairól - a szakmai továbbképzésen való részvételi kötelezettség teljesítésének igazolása céljából - a 8. számú mellékletben meghatározott kötelező adattartalommal, amelyet a pénzügyminiszter részére a továbbképzési évet követő év január 31-ig megküld,
i) elkészíteni a továbbképzés hallgatóinak véleményén alapuló összefoglaló értékelést a 9. számú mellékletben meghatározott kötelező adattartalommal, amelyet a pénzügyminiszter részére a továbbképzési évet követő január 31-ig megküld.

10/C. § (1) Az 1., a 4., az 5., a 8. és a 9. számú mellékletben meghatározott tartalmú, kötelezően használatos, a hatóság által rendszeresített nyomtatványok a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól szóló törvény elektronikus tájékoztatásra vonatkozó szabályainak megfelelően, a Pénzügyminisztérium honlapjáról, valamint a kormányzati portálról érhetők el.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott nyomtatványok elektronikus úton történő benyújtására a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól szóló törvény elektronikus kapcsolattartásra vonatkozó szabályai az irányadók. Az (1) bekezdésben meghatározott nyomtatványok elektronikus úton akkor nyújthatók be, ha az azokhoz tartozó mellékleteket is elektronikusan csatolják.
(3) Az 1. és a 4. számú mellékletben meghatározott tartalmú kérelem vagy bejelentés nem elektronikus úton történő benyújtása esetén azt a mellékletekkel együtt a pénzügyminiszter - a Pénzügyminisztérium honlapján megjelenő - külön közleményében megjelölt címre kell beküldeni.
(4) Az 5. számú mellékletben meghatározott tartalmú bejelentést nem elektronikus úton történő benyújtás esetén az akkreditált szervezetnek a pénzügyminiszter - a Pénzügyminisztérium honlapján megjelenő - külön közleményében megjelölt címre kell benyújtania a pénzügyminiszter részére.
(5) A 8. és a 9. számú mellékletben meghatározott tartalmú bejelentést nem elektronikus úton történő benyújtás esetén az akkreditált szervezetnek a pénzügyminiszter - a Nemzetgazdasági Minisztérium honlapján megjelenő - külön közleményében megjelölt címre CD vagy DVD adathordozón - annak tartalmára utaló, bélyegzővel és cégszerű aláírással ellátott kísérőlevél csatolásával - kell benyújtania a pénzügyminiszter részére.

 

ˆˆˆˆˆ